Másfél éves csúcson volt a forint. Szerda este átvitte a 382-es szintet is az euróval szemben, a lendület ma reggelre is megmaradt. Az erősödés hátterében az állhat, hogy a jegybank elkötelezett a szigorú monetáris politika mellett – írta meg a 24.hu a Portfolio alapján.
A magyar forint az euróval szemben az elmúlt hetekben erősödést mutatott be. A november 7-i Orbán-Trump találkozó utáni időszakban javulás volt megfigyelhető. Az „amerikai pénzügyi védőpajzs” november 8-i bejelentését követően javulást, majd pedig gyengülést mutatott az árfolyam. Az MNB november 18-i alapkamat-döntése után erősödést mutatott a forint az euróval szemben. A dollárral szemben is hasonló árfolyammozgások voltak megfigyelhetőek.
A forint erősödése mögött több tendencia is állhat
– írja november elején megjelent tanulmányában Horváth Sebestyén, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője.
Egyebek között mérséklődtek a hazai gazdaság inflációs kilátásai. Varga Mihály, jegybankelnök ezzel kapcsolatban a keddi alapkamat-döntés után tartott sajtótájékoztatóján elmondta, egyelőre a toleranciasáv felett alakul az infláció, ugyanakkor a forint felértékelődése dezinflációhoz vezethet. Ez a fogyasztói árakban jövő év elejére jelenhet meg – írta meg az Infostart.
Az elemző hozzáteszi, a forint erősödésének fő oka az MNB által továbbra is magasan tartott alapkamat. A régió több központi bankja, illetve a globális szinten irányadó jegybankok (Fed, EKB) is az alapkamatok csökkentésébe kezdett az elmúlt időszakban. Ez a forintot vonzóbbá teszi a befektetők számára, amely annak felértékelődéséhez vezet.
Horváth Sebestyén hozzáteszi, hogy az exportra termelő magyar vállalkozások nemzetközi versenyképességét jelentősen rontaná, ha ismételten 360-as szintre erősödne az euró-forint árfolyam. Ez ahhoz vezetne ugyanis, hogy a magyar vállalatok által külföldön eladott termékek túlságosan megdrágulnának.
Rendszerint egy fizetőeszközt könnyebb gyengíteni, mint erősíteni,
főleg egy kis méretű, nyitott gazdaság esetében
– teszi hozzá az elemző.
Az Egyesült Államok például évek óta törekszik a dollár jelentős gyengítésére, „változó sikerrel”. A második világháborút követő monetáris rendszerekben minden jelentős gazdasági bővülést elért ország élt az árfolyam tudatos rontásának eszközével, így Nyugat-Németország, Japán, 1985 táján az USA, illetve a 2000-es évek óta Kína is – emeli ki Horváth Sebestyén.
- Varga Mihály: több hitelezést is elbírna a hazai bankrendszer
- Elemző: figyelmeztető jelet kaphatott a jegybank
- Megérkezett a döntés az alapkamatról
- Elemző: nem érdemes a forint ellen fogadni
- Szakértő: az amerikai védőpajzs nem váltja ki a blokkolt uniós forrásokat
- Oeconomus: a kedvező forintárfolyam mérsékli az inflációt