Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács
Nyitókép: Szijjártó Péter/Facebook

Atom: Londonból jelentkezett nagy bejelentéssel a külügyminiszter

Stratégiai együttműködés indul a nukleáris ipar területén Magyarország és az Egyesült Királyság között, ennek célja, hogy mielőbb használhatóak legyenek az energiaellátásban a kis moduláris atomreaktorok – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Londonban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be a brit kollégájával, David Lammyvel folytatott megbeszélését követően, hogy ezen első hivatalos találkozójuk kifejezetten jó hangulatban telt, ami egy újabb bizonyítéka annak a kölcsönös tiszteletnek, amelyen a két ország együttműködése alapul annak ellenére is, hogy bizonyos geopolitikai kérdéseket másként ítélnek meg.

Aláhúzta, hogy az álláspontok különbözősége semmilyen módon nem akadálya annak, hogy a magyar–brit kapcsolatoknak a felek kölcsönösen stratégiai jelentőséget tulajdonítsanak.

Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az Egyesült Királyság kilépett az Európai Unióból, ugyanis ezzel szavai szerint „egy jó adag józan ész is távozott Brüsszelből, és megbomlott az egyensúly is, ami a föderalisták és a szuverenisták között megvolt”, s azóta „a szuperállamot akarók” jól láthatóan sokat is rontottak a közösség nemzetközi versenyképességén és világpolitikai-világgazdasági súlyán.

Ezért – mint mondta – Magyarországnak fontos érdeke, hogy a lehető legszorosabb legyen a kapcsolat az EU és a szigetország között, hiszen az minden félnek a hasznára válik.

Szijjártó Péter ezt követően bejelentette, hogy stratégiai együttműködés elindításában állapodtak meg a nukleáris ipar területén, hiszen Magyarország és az Egyesült Királyság egyaránt nagyban támaszkodik az atomenergiára, és az elmúlt évek során ki is állt egymás mellett a két ország a nukleáris fejlesztéseik kölcsönös támogatásával.

„A nukleáris ipar nagy áttörés előtt áll, komoly kutatások zajlanak annak érdekében, hogy úgynevezett kis moduláris reaktorokat lehessen építeni. Ez gyakorlatilag azt jelentené, hogy egy futballpályányi területen, egy-két-három évnyi beruházással kis nukleáris erőműveket lehetne építeni, amelyek egy-egy település vagy egy-egy nagyobb gyár energiaellátását önmagukban tudnák hatékonyan és környezetkímélő módon biztosítani” – tudatta.

„Amennyiben ez a technológia utat tör magának, akkor Magyarország egyértelműen érdekelt lenne ennek használatában, hiszen mi egy szárazföld által körülzárt, energiaforrásokban enyhén szólva nem bővelkedő ország vagyunk. Így számunkra a nukleáris energia jelenti az igazi megoldást” – tette hozzá, illetve rámutatott, hogy a brit Rolls-Royce a világ egyik vezető vállalata a szektorban.

„Így ma abban állapodtunk meg, hogy stratégiai magyar–brit együttműködést indítunk annak érdekében, hogy ezek a kis moduláris atomreaktorok minél előbb használhatóak legyenek az energiaellátás biztosítása terén, s Magyarország készen áll az ezen nukleáris technológia fejlesztésében való részvételre, majd annak használatára” – folytatta.

A miniszter érintette az illegális migrációt is, és kiemelte, hogy Budapest és London hasonlóképp látja a kérdést, hogy ez egyértelműen veszélyt jelent, és ezért fontos fellépni a visszaszorítása céljából, az embercsempészek ellen például a lehető leghatározottabban.

„Elfogadhatatlan mindenfajta mentegetési kísérlet ezen embercsempész bandák tekintetében. Az embercsempészekre le kell csapni, az embercsempészetet fel kell számolni, és azt is világosan kell látni, hogy mindazok, akik az illegális migrációt támogatják, azok igazából az embercsempész-bandák üzleti modelljét támogatják, és azt pártolják, hogy migránsok dollárezreket fizessenek szervezett bűnözői köröknek, és sodorják veszélybe a saját életüket” – szögezte le.

Végül pedig közölte, hogy a védelmi ipar területén is erősítik az együttműködést, továbbá a terrorizmus elleni globális harcban is közös munka folyik.

„Afrika kifejezetten veszélyeztetett. Afrikában egyre súlyosabb terrortámadásokat hajtanak végre. Afrika biztonsága Európa biztonságát is jelenti, hiszen minél inkább sikerül segítenünk az afrikai országoknak a biztonság megteremtésében, annál kevésbé kell számolni tömeges migrációs hullámok elindulásával Európa felé” – húzta alá.

Méltatta a kétoldalú gazdasági együttműködést is, emlékeztetve arra, hogy újabb rekordokat döntött a kereskedelmi forgalom, s folyamatosan érkeznek Magyarországra a hazánkba máris emberek tízezreit foglalkoztató brit vállalatok beruházásai.

Címlapról ajánljuk
Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Tovább gyorsult a generációváltás a magyar cégvilágban: miközben 2025-ben már negyedik éve tovább csökkent a cégek és az új cégalapítások száma is, a fiatalabb generációk súlya tovább nőtt az új vállalkozásokban. A „Z” generáció lett a magyar cégalapítás új motorja az OPTEN elemzése szerint – erről beszélt az InfoRádióban Alföldi Csaba Tamás, a cég információs szakértője

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Volodimir Zelenszkij szerint az Egyesült Államok újraindította az Ukrajna számára kulcsfontosságú hírszerzési adatok megosztását, és Kijev már egy új béketárgyalás előkészítéséről egyeztet amerikai közvetítőkkel. Közben Oroszország újabb nagyszabású támadást indított Ukrajna ellen, több halálos áldozattal és sok sebesülttel, miközben drónincidensek miatt Litvániában NATO-vadászgépeket riasztottak, Lengyelországban pedig lehetséges légtérsértést vizsgálnak. Cikkünkben az orosz–ukrán háború vasárnapi híreit követjük percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×