Infostart.hu
eur:
360.9
usd:
310.06
bux:
131916.22
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik
Élelmiszerek a megújult tatabányai Interspar nagyáruházban az avatás napján, 2017. november 29-én.
Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Ennyit hoz a konyhára az élelmiszerárstop, a megszűnésével pedig így ugranának meg az árak

Februártól márciusig legalább 30 milliárd forintot nyertek a családok az élelmiszerek árstopjával – a boltosok pedig ennyit buktak rajta.

A kormány az árstopokkal kapcsolatos döntések meghozatala előtt azt értékeli, azok milyen hatással vannak a szektor bevételeire, nyereségére, a nemzetgazdaságra. A döntésnek összetett közgazdasági számítások képezik majd az alapját, az élelmiszerárstopról pedig már a jövő héten tárgyalnak – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.

A blokkk.hu kiskereskedelmi blog arról írt, hogy próbálnak lavírozni a boltosok, és ha korábban még kísérleteztek is beruházás átütemezéssel, más költségcsökkentéssel, a napról napra növekvő árnyomás és beszerzési áremelkedés nyomán egyre nagyobb arányban kénytelenek rápakolni az árstopos veszteséget más portékákra: végül a vásárló állja a számlát.

A kisebb boltosok elbandukolnak a nagyáruházba árut beszerezni, hiszen azok olcsóbbak a nagykernél.

A vendéglősök is amit lehet, már nem a szokásos csatornán, hanem a diszkontokban veszik meg.

A blog az MNB adatai alapján számolta ki, mennyi a boltosok vesztesége, illetve a vásárlók nyeresége az élelmiszerárstopon.

Az MNB számításai szerint a 7 alapvető élelmiszer súlya a fogyasztói kosárban 1,7 százalék. Az inflációt februárban negyed százalékkal, márciusban fél százalékkal mérsékelték.

A háztartások fogyasztási célú kiadásai előreláthatóan elérik 2022-ben a 29 ezer milliárd forintot, az előző évi közel 25 és fél ezer milliárd forinthoz képest (folyó árakon nézve). Ez alapján az árstopos élelmiszerféleségek az 1,7 százalékos súlyuk alapján 2022-ben megközelítik az 500 milliárd forintos értéket. Havonta ez nagyjából 42 milliárd forint. Az élelmiszerboltok teljes bevétele 500-520 milliárd forint volt januárban és februárban a KSH szerint.

És így már megbecsülhető, hogy

  • februárban körülbelül 5-6 milliárd forintot,
  • márciusban legalább 10-12 milliárd forintot

takaríthattak meg a vásárlók az étekárstoppal. Az április sem hozott enyhülést az árnyomásban, így az élelmiszerárstop fennállásának három hónapjában legalább összesen legalább 30 milliárd forint megtakarítást hozott.

A KSH fogyasztói árai és a Porfolio árstop megszűnése esetén májusra várható árbecslése alapján így néz ki a hatósági árak hatása egyes termékekre:

termék október január május (árstop vége esetében)
sertéscomb 1.420.- 1.440.- 1.600.-
csirkemellfilé 1.600.- 1.730.- 2.000.-
kristálycukor 261.- 287.- 300.-
búzafinomliszt 203.- 242.- 270.-
napraforgó-étolaj 713.- 802.- 1.000.-
2,8%-os UHT tej 268.- 315.- 340.-

Az üzemanyag súlya a háztartások kiadásaiban 6,5 százalék, az árstop árlefogó hatása februárban háromnegyed százalék, márciusban két és fél százalék körüli volt. Ez éves szinten közelítené a kétezer milliárd forintot, havi átlagban a 160 milliárd forint lenne. (A KSH adatai szerint februárban 200 milliárd forint volt a kutak forgalma).

A családok megtakarítása így 16 milliárd forint körül lehetett februárban, márciusban ennek a háromszorosa.

Az MNB számításai szerint az infláció mérséklését célzó kormányzati intézkedések révén a háztartások havonta átlagosan 12 ezer forintot takarítanak meg november és március között, összesen mindez átlagosan 60 ezer forintot hagy a háztartásoknál a rezsicsökkentéssel együtt. A blog zárásként felteszi a kérdést:

végül ki állja a számlát?

Címlapról ajánljuk
Karácsony Gergely a budapesti olimpiáról: ha megállapodunk a kormánnyal, az emberek meggyőzése lesz hátra

Karácsony Gergely a budapesti olimpiáról: ha megállapodunk a kormánnyal, az emberek meggyőzése lesz hátra

Minden korábbinál határozottabban kiállt a budapesti olimpiai és paralimpiai rendezés mellett Karácsony Gergely. A főpolgármester a MOB közgyűlése után az InfoRádiónak adott interjúban egyértelművé tette, hogy a városhoz kell szabni a két kiemelt sporteseményt, nem fordítva, és hogy Budapesten kívüli helyszíneket is be lehetne vonni. Beszélt a szolidaritási adóról szóló egyeztetésekről és arról is, hogy a Fővárosi Közgyűlés hangvétele és munkája megváltozik.

Sulyok Tamás: célkeresztbe kerültem, de nem csupán én, az államfői intézmény is

Még a látszatát is kerülni kell a nem jogállami megoldásoknak Sulyok Tamás államfő szerint, akivel interjú jelent meg. „Teljesen világossá vált számomra, hogy komoly politikai igény jelent meg a köztársasági elnöki alkotmányos funkciójának újraértelmezésére.”
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. május 18. 11:51
×
×