Infostart.hu
eur:
385.46
usd:
331.85
bux:
122017.29
2026. január 16. péntek Gusztáv

Nagy beruházásban vesz részt a Mol a Tatár Köztársaságban

Tizenhárom millió dolláros beruházással gumibitumen gyártására alkalmas üzemet épít a Mol az oroszországi Tatár Köztársaságban, az ottani olajvállalattal együttműködésben - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután hivatalában Albert Karimovot, a Tatár Köztársaság miniszterelnök-helyettesét.

A magyar diplomácia vezetője közölte: az előkésztő munkák zajlanak, a vegyipari laboratóriumi kutatások jó eredményeket mutatnak, a kormány jelenleg arról tárgyal a céggel, hogy a kabinet mekkora állami támogatást tud biztosítani a beruházáshoz. Beszámolt arról is, hogy a Mol által kifejlesztett, a kőolaj-kitermelés hatékonyságát jelentősen javító - a nemzetközi piacon is kiemelkedő, versenyképes - eljárás a világ hetedik legnagyobb, az oroszországi köztársaságban található kőolajmezőn fogják alkalmazni.

A keleti nyitás jegyében az Oroszországgal folytatott gazdasági, kereskedelmi és energetikai együttműködés fontos szerepet játszik a magyar külgazdasági törekvések sikerre vitelében - hangoztatta Szijjártó Péter.

Mint kiemelte, a Tatár Köztársaság Oroszország egyik leggazdagabb, leggyorsabban fejlődő és legsikeresebb köztársasága, ahol évente 40 millió tonna kőolajat termelnek ki.

A köztársaság kőolajtartaléka meghaladja az 1,3 milliárd tonnát - ismertette Szijjártó Péter, majd hangsúlyozta: Tatárföld az energiaellátás szempontjából egész Európa vonatkozásában fontos szerepet játszik.

A külügyminiszter különlegesnek nevezte a két ország kapcsolatát, emlékeztetve arra, hogy Magyarország az egyedüli európai uniós tagállam, amely képviseletet működtet a Tatár Köztársaságban.

Fővárosa, Kazany közvetlen légi járattal elérhető Budapestről, a két ország egyetemei között számos - köztük egészségipari - együttműködés folyik - sorolta.

Tájékoztatása szerint a Tatár Köztársaság számára Magyarország a hatodik legfontosabb kereskedelmi partner, Moszkva és térsége után a második legjelentősebb oroszországi partnere a magyar félnek: tavaly a felek közti kereskedelmi fogalom meghaladta a félmilliárd dollárt.

Szijjártó Péter szólt arról is, hogy

a koronavírus-járvány nyomán új világgazdasági rendszer jön létre: a most regionális multinacionális cégekké váló nagyvállalatok óriási lehetőségeket kapnak,

és azok lehetnek a győztes országok, amelyek a nagy nemzetközi piacokon gyorsan tudnak reagálni, és versenyképes, regionális kihatású vállalatokkal rendelkeznek.

A magyar kormány számára ezért rendkívül fontos a Mol nemzetközi és regionális terjeszkedése - hangsúlyozta. Albert Karimov a kétoldalú kapcsolatokat méltatva arról beszélt, hogy 2019-ban az áruforgalom 15 százalékkal növekedett 2018-hoz képest, majd üdvözölte a Mol és a Tatneft "még szorosabb kapcsolatát". Beszámolt arról, hogy magyar partnerével megbeszélést folytattak az autó- és gépgyártásban rejlő lehetőségekről, a gázzal működő gépjárművek gyártásáról és a régióban beruházni kívánó magyar cégekről.

A megállapodást Világi Oszkár, a MOL Csoportszintű Innovatív Üzletágak és Szolgáltatások ügyvezető igazgatója és Nail Maganov, a Tatneft Zrt. vezérigazgatója látta el kézjegyével.

A Mol MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a cég 2003 óta van jelen Oroszországban a szénhidrogén-kutatás és -kitermelés területén. A közösen felépítendő gumibitumen üzem a MOL által kifejlesztett technológiát alkalmazza majd.

Az új gyár hozzájárul majd, hogy a Tatár Köztársaságban egyre több utat fedjenek jó minőségű, időjárási szélsőségekkel szemben ellenálló és hosszú élettartamú gumibitumenes aszfalttal. Hozzátették: a Mol többletolaj kihozatali eljárása (EOR) "különösen alkalmas" a kifejezetten magas hőmérsékletű és/vagy sótartalmú olajmezők termelésének növelésére. Így a kimerülőben lévő mezők élettartamát megnyújtja és a meglévő infrastruktúra használatával teszi lehetővé a többletolaj termelését.

A megállapodás értelmében ezt az innovatív technológiát fogják alkalmazni a Tatár Köztársaság területén fekvő Romansinszkoje kőolajmezőn - írták.

Címlapról ajánljuk

Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

A brit Spectator magazin arról ír: Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben, ukrán erőműveket és lakóházakat egyaránt célba véve. A válságos energiahelyzet közepette sok ukrán nehéz döntés elé kényszerül: maradjon, vagy hagyja el az országot. Miközben a határátkelők forgalma körülbelül 27%-kal nőtt, a lap szerint az Vlagyimir Putyin "ördögien cinikus" stratégiája, hogy megfossza az ukránokat a lakóhelyüktől, és a humanitárius menekültválság révén politikai nyomást gyakoroljon az európai fővárosokra. Mindeközben Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be, "és Európának fizikailag vége lenne." Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap reagált Donald Trump azon kijelentésére, miszerint ő állna a békekötés útjában. Mint mondta, "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×