Infostart.hu
eur:
361.96
usd:
316.16
bux:
151342.76
2026. szeptember 22. kedd Móric

1445 milliárd forint az államháztartás tavalyi hiánya

Tavaly decemberben az államháztartás 397,3 milliárd forintos többlettel zárt, így az éves pénzforgalmi hiány 1445,1 milliárd forint lett - erősítette meg részletes jelentésben a Pénzügyminisztérium (PM). A hiány 388,3 milliárddal kisebb az előző évinél, de 84,5 milliárd forinttal, 6,2 százalékkal meghaladja a törvényben előirányzott összeget.

A központi alrendszer - az önkormányzatok nélkül számított államháztartás - tavalyi 19 873,0 milliárd forint bevétele az előző évhez képest 649,7 milliárd forinttal, 3,4 százalékkal emelkedett. A 21 318,1 milliárd forint összegű kiadások 261,4 milliárd forinttal, mindössze 1,2 százalékkal haladták meg az előző évit.

2018-ban mintegy 1430 milliárd forintot utalt át az Európai Unió,

ezzel szemben tavaly az uniós kiadások több mint 1886 milliárd forintot értek el,

a költségvetés pedig továbbra is megelőlegezi a kifizetéseket - áll a minisztérium honlapján olvasható jelentésben. Az államháztartás központi alrendszerén belül 2018 egészét tekintve a központi költségvetés 1368,8 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 83,9 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok pedig 7,6 milliárd forintos többletet mutattak.

A minisztérium várakozása szerint 2018-ban az uniós módszertan szerinti hiány várhatóan két százalék körül teljesülhetett a tervezett 2,4 százalék helyett, a GDP-arányos államadósság pedig 71 százalékra csökkenhetett.

Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×