Infostart.hu
eur:
381.12
usd:
322.45
bux:
128227.79
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

Tízmilliárd dollárt költöttek egy óra alatt

Ismét rekordbevételt ért el az Alibaba kínai internetes kiskereskedelmi portál vasárnap a szinglik, azaz az egyedülállók napja alkalmából immár tizedik alkalommal tartott kiárusításon, de az éves összevetésű növekedési ütem minden eddiginél alacsonyabb volt.

Idén 213,5 milliárd jüanra, azaz

30,7 milliárd dollárra rúgott a forgalom értéke,

szemben az egy évvel korábbi 168,2 milliárd jüan, azaz 25,6 milliárd dollárral. A jüanban számolt bevétel növekedési üteme a tavalyi 39 százalékról 27 százalékra esett vissza.

A Kínából és a világ minden más országából érkező megrendelések értéke már az éjfélt követő első 85 másodperc után elérte az egymilliárd dollárt, az első óra végén pedig a tízmilliárd dollárt.

Kínában a 90-es évek eleje óta minden november 11-én megünneplik a szinglik napját, és a dupla 11-esként is emlegetett naphoz időzített első nagy vevőcsalogató akcióját 2009-ben tartotta az Alibaba. A vásár azóta a világ legnagyobb internetes kereskedelmi kiárusításává nőtte ki magát, idei forgalma már közel háromszor akkora volt, mint a nyugati világ karácsony előtti "fekete péntek" és az azt követő hétfő, a "kiber hétfő" bevásárló napjain 2017-ben elért együttes árbevétel.

Ezzel együtt az idei felemás eredmény

rekordmagas bevétel rekordalacsony növekedési ütemmel párosulva

jól mutatja, hogy az Alibaba az eladások gyengülésének kilátásaival küzd, miközben egyre mélyülnek a kereskedelmi feszültségek az Egyesült Államok és Kína között. A vállalat novemberben 4-6 százalékkal rontotta idei éves forgalmának előrejelzését, aminek következményeként tovább csökkent árfolyama a New York-i tőzsdén.

Tavaly majdnem megduplázódott az árfolyam, idén viszont már 16 százalékkal csökkent. Nyitás után negyedórával 143,61 dolláron, 0,86 százalékos mínuszban állt az Alibaba árfolyama.

Címlapról ajánljuk
Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

A Századvég legújabb elemzése szerint Brüsszel a világ legmagasabb karbonadóival terheli az uniós energiatermelőket, ami az elhibázott szankciós politikával együttesen az amerikai és a kínai ipari villamosenergia-árak kétszeresére emeli az európai árakat. Egy uniós erőműnek 2024-ben háromszor annyit kellett fizetnie egy tonna kibocsátott szén-dioxid után, mint egy amerikai, és ötször annyit, mint egy kínai energiavállalatnak – mondta az InfoRádióban a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágvezetője, Hortay Olivér.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Magyar Szövetség külügyi szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×