Infostart.hu
eur:
375.54
usd:
317.84
bux:
127934.4
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Nyitókép: Police.hu

Megbírságolták a rendőrséget

A Közbeszerzési Döntőbizottság 300 ezer forintra bírságolta az Országos Rendőr-főkapitányságot.

Az ORFK többek között 407 személyi számítógépre, monitorokra, valamint 114 útlevél-ellenőrző eszközre írt ki tendert. Utóbbiakat a román határon akarta használni. A felhívásra ajánlatot tevő, és első körben győztes cég végül vesztett, így jogorvoslatot kezdeményezett.

A döntőbizottság jogsértést állapított meg, és megsemmisítette az ajánlatkérő eljárást lezáró döntését, továbbá valamennyi, az ajánlatkérő által a közbeszerzési eljárás ezt követően hozott döntését. A bírság kiszabásánál pedig figyelembe vette a 432 millió forintos közbeszerzési értéket, továbbá azt is, hogy az ORFK-t már korábban elmarasztalta.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: olajblokád alá vettek bennünket

Orbán Viktor péntek reggel: olajblokád alá vettek bennünket

A nyugatiak nem ismerik az ukránokat, elhiszik, amit Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mond arról, hogy nem állt helyre a Barátság kőolajvezeték, mondta a kormányfő, aki erre javasolta, hogy induljon tényfeltáró misszió Ukrajnába – és ez az a pont, amikor a nyugatiak elkezdtek kijózanodni, fogalmazott Orbán Viktor. Minden reggel átnézi a titkosszolgálati jelentéseket, erről is beszélt a Kossuth Rádióban a miniszterelnök, aki szerint a gazdasági jelentések is megerősítik: ezerforintos benzinár jöhet, ha nem indul újra a Barátság kőolajvezeték.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Történelmi csúcsra ért a Richter!

Történelmi csúcsra ért a Richter!

Péntek reggel Ázsiában főként pozitív hangulatú kereskedést láthattunk, de Európában is óvatos emelkedés körvonalazódik. Jól teljesít a magyar piac is, a gyorsjelentés után 12 000 forint fölé emelkedett, ezzel pedig új történelmi csúcsot ért el a Richter. Eközben Amerikában továbbra is a negatív hangulat dominálhat, érdekes lesz megfigyelni, hogy tovább fokozódik-e a nyomás a technológiai szektoron, miután az Nvidia vártnál erősebb számai sem voltak elegendőek ahhoz, hogy megtámasszák a piacot. Eközben gazdasági események szempontjából is van mire figyelni. Többek között Franciaországból, Németországból és az Egyesült Államokból is friss inflációs számokat várunk, idehaza pedig a KSH zárja a hetet a januári foglalkoztatottsági, munkanélküliségi, valamint az ipari termelői árakkal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×