Infostart.hu
eur:
361.97
usd:
311.43
bux:
131696.18
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik
A Wizzair légitársaság Airbus A320-as típusú utasszállító repülőgépe gyakorlórepülésen a MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis légterében Kecskeméten 2017. október 30-án. A tervek szerint a repülőbázis a következő években szeretne megfelelni a katonai és polgári gépeket fogadó repülőtérre vonatkozó előírásoknak.
Nyitókép: Ujvári Sándor (MTI)

Komoly gond van a repülőgép-hajtóművekkel

A légi közlekedés töretlen fejlődése miatt évek óta nő az igény az utasszállítók iránt, így remek időket élnek a repülőgépgyártó cégek. Az év legnagyobb légi show-ján, Farnborough-ban a napokban több száz darabos új megrendelésről adott számot a piacvezető kettős, az amerikai Boeing, valamint a páneurópai Airbus.

Éppen ezért a két óriásvállalat mindent megtesz a kibocsátás felpörgetése érdekében, ám nem várt problémák hátráltatják a gyártást, főként a közelmúltban kifejlesztett hajtóművek problémái miatt. Ezeket az önmagukban is rendkívül bonyolult szerkezeteket a Boeing és az Airbus is készen vásárolja, a piacot itt szintén mindössze néhány cég uralja – írja a G7.

A legmagasabb szinten konkrétan három: a brit Rolls-Royce, az amerikai Pratt & Whitney, valamint az amerikai GE és a francia Safran közös vállalataként működő CFM International. Mindhárom vállalat hatalmas összegeket fektetett új, a korábbiaknál takarékosabb hajtóművek fejlesztésébe, ám mindhárom nem várt technológiai problémákba ütközött. Ez már nemcsak a repülőgépgyártók, hanem egyes légitársaságok életét is megkeserítik.

A Virgin Atlantic például kénytelen volt régebbi repülőgépeket vásárolni és a tervezettnél tovább üzemben tartani, hogy ne kelljen járatokat törölnie a soron kívüli karbantartások miatt. Az utasok elégedetlenek, hiszen az ígértnél kevésbé komfortosabb gépen kell utazniuk.

A problémák három igencsak népszerű típuscsaládot érintenek: a keskeny törzsű (egyfolyosós) Airbus A320-ast és Boeing 737 Maxot, valamint a széles törzsű Boeing 787 Dreamlinert. Ezekből a légitársaságok listaáron több mint 1370 milliárd dollár értékben rendeltek. A valós érték persze ennél azért jóval kisebb, mert a légitársaságok mindig tudnak alkudni.

Úgy tűnik, a tervezőmérnökök túl merész célokat tűztek ki,

a felhasznált anyagok nem mindig bírják a terhelést, sokkal gyorsabban elhasználódnak a tervezettnél.

A magyar vonatkozású WizzAir a Pratt & Whitney GTF nevű hajtóművével rendelte 110 Airbus A321neo típusú gépét, amelyeknek a szerződés szerint 2019 és 2024 között kell megérkezniük. A társaságnak vannak későbbre vonatkozó megrendelései is, de azokat remélhetőleg már nem érintik a mostani problémák.

Az Airbus üzemeiben júniusban körülbelül száz A320neo típuscsaládba (az A321 ennek a nagyobb változata) tartozó, szerkezetkész repülőgépet kellett félreállítani, mert nem volt hozzá hajtómű. A WizzAir szerint azonban – a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján –

a problémák nem befolyásolják az ütemezést.

Ez a gép a belső elrendezésében is eltér majd az eddigi A321-esektől, mert a Wizz Air módosított ajtó- és vészkijárati elrendezést választott, ami több helyet biztosít. A társaság A321neói 239 utast tudnak majd szállítani, kilenccel többet a mostani A321-eseknél. Az új gépeken a társaság szerint a lábtér 25 százalékkal nagyobb lesz a mostaninál.

Címlapról ajánljuk
Sulyok Tamás: célkeresztbe kerültem, de nem csupán én, az államfői intézmény is

Sulyok Tamás: célkeresztbe kerültem, de nem csupán én, az államfői intézmény is

Még a látszatát is kerülni kell a nem jogállami megoldásoknak Sulyok Tamás államfő szerint, akivel interjú jelent meg. „Teljesen világossá vált számomra, hogy komoly politikai igény jelent meg a köztársasági elnöki alkotmányos funkciójának újraértelmezésére.”

Bajba kerülhetnek az okostelefon nélküli autósok – tiltakozás az új parkolási rendszer ellen

Több autós egyesület is a tiltakozik a július 1-jétől érvénybe lépő új parkolási rendszer ellen. Az új rendelet szerintük jelentősen megnehezítheti a parkolási díjak szabályos megfizetését, és leginkább azokat érinti rosszul mindez, akik nem rendelkeznek okostelefonnal, vagy nem használják a digitális fizetési megoldásokat – mondta Legin István, a Zöldutat a Közlekedőknek Egyesület elnöke az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×