Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács
Nyitókép: Eva Vision

A magyar találmány már beszélget is

A vakvezető kutyához mérhető annak a látássérültek számára megalkotott okos szemüvegnek a jelentősége, mellyel a magyar fejlesztő az idei Év Innovátora Díjat is elhódította Brüsszelben - derült ki az InfoRádió Okosvilág című műsorából.

Imre Krisztián május végén vette át a 2018-as Év Innovátora nemzetközi elismerést a látássérültek mobilitását segítő szemüveg megalkotásáért, amelyben személyes inspiráció is közrejátszott.

Ez az eszköz főként a látássérültek közlekedését, navigációját segíti

- magyarázza az innovátor.

Különböző szenzorokat, kamerákat használunk, amelyek elősegítik, hogy minél pontosabban lehessen helymeghatározást és orientációt végezni, amely azt figyeli, hogy a felhasználó milyen irányba áll, és merre halad. Az eszköz ezekről az adatokról szóbeli visszajelzéseket kap - mondta Imre Krisztián.

Imre Krisztián szerint

társas lénye miatt nem helyettesíti a berendezés egy az egyben a vakvezető kutyát, de jelentősége a segítőtárséval vetekszik.

"Magyarországon 10-12-szer annyi kutyát kellene kiképezni, mint amennyit a kutyakiképző központok képesek" - hangsúlyozta az innovátor. Hozzátette azt is, hogy a kutyák nagyon jók abban, hogy detektálják a különböző akadályokat, de navigálni nem annyira tudnak.

A kiterjesztett vizuális asszisztens névre hallgató szemüveg fejlesztője elmondta: kedvező forgatókönyv esetén,

2020 közepén a szemüveg már eljuthat látássérültekhez.

Az ár a technológia miatt még úgyis drága, hogy az eszköz folyamatosan okostelefonnal kommunikál, de az árát 2000 euró alatt tartják, és igyekeznek minél szélesebb kör számára elérhetővé tenni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: hazánkban a három legsúlyosabb társadalmi probléma egyike a korrupció

Szakértő: hazánkban a három legsúlyosabb társadalmi probléma egyike a korrupció

Tízből négy magyar a három legsúlyosabb társadalmi probléma egyikének tartja a korrupciót, ennél csak az inflációt és az egészségügy állapotát ítélik égetőbbnek – a többi között ez derült ki az Integritás Hatóság „Tiszta úton” kutatásából. Magyarországon ez az első reprezentatív felmérés, amely a korrupcióval kapcsolatos lakossági tapasztalatokat és attitűdöket vizsgálta. A részletekről Vajda Kinga, az Integritás Hatóság Tiszta úton című kutatási programjának vezetője beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×