Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Drágul a liszt

A tavalyi aratást követő 15 százalékos lisztáremelés után a következő egy-két hónapban az átadási ár további mintegy 10 százalékos növekedésével lehet számolni - mondta Pótsa Zsófia, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének főtitkára a Magyar Nemzetnek.

A lap keddi számában közölte, a drágulás oka a gabona áremelkedésén túl szerinte az, hogy januártól a minimálbér és a garantált bérminimum átlagosan 10 százalékkal nőtt, és 30 százalékkal drágult az áram a versenypiacon. Így a tavaly januári 43 ezer forint helyett ebben az évben már minimum 48 ezer forint a búza tonnánkénti ára, de van olyan termelő is, aki 52 ezer forintot is elkér érte - mondta. Hozzátette, a megnövekedett költségek miatt áremelés nélkül veszteséget szenvednének el a gazdák.

Úgy vélte, nem mindenki egyből tíz százalékot tesz rá az árra, lesznek és vannak olyanok, akik az első 4-5 százalékos emelést február elején, a következő hasonlót március körül érvényesítik. Ennek következtében a malmok is kénytelenek lesznek többet kérni a lisztért, mivel a malomipar nem tartozik a legjövedelmezőbb ágazatok közé, nagyjából kétszázalékos a nyeresége.

Pótsa Zsófia úgy vélte, a pékipar nem emel majd jelentősebb mértékben, s ha tíz százalékot emelkedik a liszt ára, az nagyjából 10 forinttal dobja meg a kenyér kilónkénti árát. Elmondta, az éves átlagos fogyasztás 70 kiló kenyér, s ebből kiszámítható, hogy az emelés 700 forint pluszt jelent egy embernek, ami két budapesti buszjegy ára, tehát nem jelentős. A szervezet azonban tovább lobbizik az áfacsökkentésért is - közölte.

A Magyar Pékszövetség a lappal közölte, még nem tudnak konkrétumokat és nem bocsátkoznak találgatásokba.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×