Infostart.hu
eur:
363.49
usd:
324.17
bux:
144000.93
2026. október 15. csütörtök Teréz
Ezért nem érezzük az összes áfacsökkentést

Ezért nem érezzük az összes áfacsökkentést

Csak részben érezhető az áfacsökkentés hatása a hústermékek fogyasztói árának alakulásában - mondta az InfoRádiónak a Központi Statisztikai Hivatal osztályvezetője.

A sertéshús esetében 2016 januárjában először majdnem teljes mértékben megjelent a fogyasztóknál az áfacsökkentés hatása, később azonban a felvásárlási árak emelkedése miatt mérséklődött az árcsökkenés – mondta az InfoRádiónak a KSH főosztályvezetője.

Mináry Borbála kifejtette: az áfacsökkentés révén sertéscomb kilója kétszáz forinttal lett olcsóbb, de ezt követően a legfrissebb adatok szerint az ára visszaemelkedett a korábbi szintre, annak hatására, hogy a felvásárlási árak dinamikusan emelkedtek. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy most

sertéshúst szinte ugyanannyiért vehetjük meg, mint az áfacsökkentés előtt.

A KSH osztályvezetője azt mondta: a baromfihúsnál közvetlenül az áfacsökkentés után sem jelent meg teljes mértékben az árcsökkentő hatás, de a körülbelül 75 százalékos mérséklést nem követte áremelkedés. Példaként említette a csirkemellfilét, amelynek kilóját tavaly decemberben 1500 forintért lehetett megvenni, az év elején aztán kétszáz forintos csökkenést mértek, és nem figyelhető meg drágulás.

A sertéshús áfáját a kormány 2016 januárjában, a baromfihúsét pedig egy évvel később csökkentette 27-ről 5 százalékra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Irán új módszerre váltott és egyelőre elérte a célját

Irán új módszerre váltott és egyelőre elérte a célját

Hiába közölte Washington, hogy a félidős választásokig nem terveznek csapást mérni Iránra, Teherán taktikát váltott és egyre több hajót támad meg a Hormuzi-szorosban. Legutóbb egy újabb konténerhajót süllyesztettek el. Az olajszállítás ismét drámaian visszaesett. Nevük elhallgatását kérő hivatalnokok nyilatkoztak a fordulatról.

Volodimir Zelenszkij: elárulva érzem magam

„Elárulva érzem magam” – mondta Donald Trumpról az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij azután bírálta Washingtont, hogy az ukrán hadsereg számára korlátozták a műholdas internethez való hozzáférést. Az amerikai elnök szerint az orosz finomítók elleni ukrán támadások megdrágították a dízelt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Összeomlott a tűzszünet, Kijev ellen fordult Amerika - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlott a tűzszünet, Kijev ellen fordult Amerika - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Megreccsent az Ukrajna mögötti szövetség: a Trumppal való szakításról beszélt tegnap Zelenszkij, Németországban háborús bűncselekményekkel vádoltak meg egy ukrán szabotőrcsoportot, a francia elnökválasztás várományosa pedig teljesen leállítaná a fegyverek transzferjét Kijevnek. Mára teljesen összeomlott a Trump elnök által kihirdetett energetikai tűzszünet, Oroszország és Ukrajna is folytatja a támadásokat. Közben dübörög Észak-Donyeckben a Vivaldi hadművelet: az ukrán erők három falut foglaltak vissza Liman mellett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×