Infostart.hu
eur:
379.73
usd:
321.82
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Ingatlanárverés: 100 százalék jár majd az adósoknak

Rendet tenne a kormány az ingatlanvégrehajtásoknál. A Magyar Idők úgy tudja: jó esély van arra, hogy a törvényhozás az adósok érdekeit szem előtt tartva átírja az egyik legfontosabb rendelkezést.

Ma a házakat, lakásokat értékük hetven százalékáért, sőt ennél olcsóbban is dobra verhetik a végrehajtók, emiatt pedig az utóbbi időben nemegyszer előfordult, hogy bár az adós az árveréssel elvesztette otthonát, hiteltartozásának egy része mégis a nyakán maradt.

A szabálymódosítás ezen a helyzeten változtatna azzal, hogy

az eljárás első évében az ingatlant csak minimum százszázalékos piaci áron lehetne értékesíteni,

s később is csak kilencven százalékra engedhetné le a végrehajtó az árat.

A módosítás – aMagyar Idők információi szerint – 130 ezer érintett anyagi helyzetén lendíthetne, mégpedig nem is keveset.

A végrehajtás ügye most különösen aktuális, hiszen március első napján véget ér a kilakoltatási moratórium. Ezzel kapcsolatban a lap megtudta: a következő hetekben több kényszerű lakáskiürítésre is számítani lehet, mégpedig amiatt, mert a téli hónapokban nem kerülhetett ugyan senki utcára, árveréseket azonban tartottak, az elkelt lakásokat pedig most át kell adni a vevőknek.

Kiderült az is, hogy a decembertől márciusig tartó moratóriumot nem nyújtja meg a kormány. Az igazságügyi miniszter szerint tényleges megoldást kínál a családi csődvédelem, amely úgy védi meg az érintetteket az utcára kerüléstől, hogy közben anyagi talpra állásukra is valódi esélyt kínál.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök. Jól állunk, de a csata még nyílt – mondta, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A választások tétje az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”. Cikkünket frissítjük!

Olekszij Anton: kritikus az energetikai helyzet Kijevben

Ismét komoly csapást mért Oroszország Ukrajna fontos energetikai létesítményeire. A keddi támadás után több városban, így Kijevben is rendkívüli áramkorlátozás lépett életbe. Az energetikáért felelős miniszter kritikusnak nevezete Kijev energiaellátási helyzetét. Olekszij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban elmondta: Ukrajna még helyre tudja állítani a sérült létesítményeket, de a lakosság egyre nehezebben viseli a fűtés- és áramkimaradásokat, helyenként már demonstrációkat is tartanak emiatt.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×