Infostart.hu
eur:
381
usd:
321.5
bux:
128227.93
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

Háromszor döntött történelmi csúcsot a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX háromszor is történelmi csúcsot döntött a héten, a részvénypiac forgalma pedig az előző hetinek a másfélszeresére emelkedett.

Hétfőn 30 353,45 ponton érte el addigi legmagasabb záróértékét a BUX, meghaladva a korábbi, 2007. július 23-i 30 118 pontos rekordját. Szerdán még magasabbra, 30 365,21 pontra kapaszkodott az index, csütörtökön pedig újabb történelmi csúcson, 30 540,32 ponton zárt.

Pénteken 30 502 ponton zárta a kereskedést a BUX, az előző héthez képest 1,62 százalékkal, 484,92 ponttal nőtt az értéke.

A részvénypiac forgalma 64,4 milliárd forintot tett ki, a múlt heti 40,2 milliárd forint után.

A vezető részvények közül a Richter árfolyama szintén történelmi csúcsra, 6234 pontra forintra emelkedett a héten, és a Mol, az OTP és a Telekom árfolyama is több éves rekordot döntött meg.

Az előző héthez képest az OTP erősödött a leginkább, 4 százalékot meghaladóan, emelkedett a Richter és a Telekom árfolyama is, a Mol ugyanakkor gyengült, több mint 1,5 százalékkal.

Pénteken elindult a kereskedés a Duna House részvényeivel a tőzsde prémium kategóriájában, miután a társaság sikeres kibocsátást hajtott végre.

A Mol részvényeivel a héten 11,0 milliárd forint értékben kereskedtek, árfolyama 315 forinttal, 18 520 forintra gyengült.

Az OTP forgalma 35,0 milliárd forint volt, árfolyama 325 forinttal emelkedett, pénteken 8190 forinton zárt.

A Richter forgalma 11,57 milliárd forintot ért el, árfolyama 76 forinttal emelkedett, 6056 forinton zárta a kereskedést pénteken.

A Magyar Telekom 6,0 milliárd forintos forgalmat ért el, árfolyama 13 forinttal nőtt, pénteken 483 forinton zárt.

Hétfőn a magyar tőzsdén egész nap jó volt a hangulat, a börzén a történelmi csúcs egyrészt a Moody's pénteki felminősítésének volt köszönhető, másrészt a kedvező nemzetközi hangulatnak.

Kedden világszerte kivárás volt a piacokon - tekintettel az amerikai elnökválasztásra -, a BUX index 0,02 százalékos csökkenése is szinten maradást jelentett.

Szerdán a kezdeti negatív hangulat a nap végére pluszba váltott az európai piacokon; a BUX minimális emelkedéssel zárt ugyan, de megdöntötte a hétfői rekordot.

Csütörtökön ismét történelmi csúcsot döntött a magyar tőzsde indexe, amely a régiós átlagnál is jobban teljesített. A BUX-ot az OTP húzta, a bankpapír a nap nyertese volt, a részvénypiac forgalma is magas, 15,2 milliárd forint volt.

Pénteken a magyar tőzsdén a vezető részvények árfolyama vegyesen mozgott. A kereskedés a pozitív tartományban indult, de a kereskedés végére elfáradtak az árfolyamok, és a negatív tartományba fordult a BUX.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 0,15 százalékkal, 2,78 ponttal magasabban zárt pénteken, mint egy héttel korábban, így 1874,56 ponton fejezte be a kereskedést.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: jogszerűtlen a Mercosur-egyezmény, Németország mégis valamiért nagyon akarja

Szakértő: jogszerűtlen a Mercosur-egyezmény, Németország mégis valamiért nagyon akarja

Az Európai Bizottság az Európai Parlament jóváhagyása nélkül is alkalmazni akarja a Mercosur szabadkereskedelmi megállapodást. Ehhez már az is elegendő lenne, ha egy Mercosur-ország ratifikálná a szerződést –- nyilatkozta az InfoRádióban Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézet tudományos munkatársa.

Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

A jövőben akár több ezer eurós bírságra is számíthat az a bevándorló, aki félbehagyja az osztrák hatóságok által indított nyelvi tanfolyamot. A Migrációkutató Intézet szerint a kormányzati feltevések alapján 49 ezer diák nem tud részt venni az iskolai tanórákon nyelvi hiányosságok miatt, a kurzusokat pedig tavaly 10 ezer migráns hagyta ott. Az intézkedésről az InfoRádió Dócza Edith Krisztina vezető elemzőt kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Nukleáris veszély fenyeget Ukrajnában, rejtélyes behatolás a NATO keleti bástyájánál – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Nukleáris veszély fenyeget Ukrajnában, rejtélyes behatolás a NATO keleti bástyájánál – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Az ENSZ égisze alatt működő Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsa pénteken rendkívüli ülést tartott az ukrajnai energetikai létesítmények elleni orosz támadások nukleáris kockázatairól - számol be az AP. A lengyel hatóságok a szombatra virradó éjjel ideiglenesen lezárták a légteret a lengyel-belarusz határ északi szakaszán, miután azonosítatlan tárgyakat, feltehetően Belaruszból érkező csempészballonokat észleltek a térségben - számol be a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×