Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal

Emelkedéssel zártak a nyugat-európai tőzsdék

Erősen ingadoztak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek pénteken, de végül, mivel a Wall Street pozitív irányzatra váltott, egyértelmű emelkedéssel tudták befejezni a napot.

Az emelkedést elsősorban az segítette, hogy az olaj ára továbbra is lefelé mozog, és az energiaköltségek csökkenésével a kereskedelmi és ipari cégek is javuló üzleti helyzettel számolhatnak. Másrészt az európai indexeknek a hónap korábbi részében igen komoly veszteségeik voltak, s újabb válsághír nélkül a befektetők elkezdik vásárolni az olcsóvá vált részvényeket.

A legmegbízhatóbb részvények FTSEurofirst 300 indexe 2,7 százalékkal 927,52 pontra ugrott fel.

Londonban a FTSE-100 index 4377,83 ponton zárt pénteken, csütörtökhöz képest 2 százalékos emelkedéssel. Mindezt annak ellenére "hozta", hogy egyik-másik papír ára kétszámjegyű mértékben esett, például a British Telecom 19 százalékot, az Old Mutual biztosító 16,5, a Barclays Bank 12,8 százalékot zuhant(közel-keleti vevői szándékok híre miatt).

Más biztosítói papír, így például a Standard Life viszont 12,1 százalékkal drágult. A kiskereskedelmi cégek és a bánya- és olajipari vállalatok részvényei is érezhetően drágultak, a Marks and Spencer (-5 százalék) kivételével.

Frankfurtban a DAX-30 index 2,44 százalékos emelkedését (amivel 4987,97 pontig jutott), ez alkalommal nem a Volkswagen részvénynek köszönheti, ami a héten a felhúzó erő volt, de most 0,1 százalékkal lett olcsóbb, hanem elsősorban a Continental 8,55 százalékos és olyan fontos blue chipek drágulásának, mint a MAN (+7,58 százalék), a Linde (+7,05 százalék), vagy a ThyssenKrupp (+4,9 százalék). A pénzügyi papírok közül most az Allianz és a Commerzbank lett nagy vesztes.

Párizsban a CAC-40 zárásra 2,3 százalékkal 3487,07 pontra erősödött.

Címlapról ajánljuk
Tisztújító kongresszust tart a Fidesz - percről percre, cikkünk frissül!

Tisztújító kongresszust tart a Fidesz - percről percre, cikkünk frissül!

A Fidesz 32. kongresszusára 901 küldöttet delegáltak. Orbán Viktor pártelnök tíz pontban összegezte a választási vereség okait és a párt ellenzéki feladatait sorolta kongresszusi beszédében. Szerinte őszre eljön az ellenállás ideje. A felszólalók közül többen is bírálták a Fidesz kampányát és a luxizást, többek szerint is „egyértelmű üzenetet küldtek a választók, hogy valamit változtatnunk kell”. Gyakorlatilag minden hozzászóló a közösségépítést szorgalmazta, mondván: a Fideszt vissza kell építeni, hogy „megakadályozzák a Tisza országrombolását”.

MNB: eztán hamarabb kaphatunk digitális választ panaszainkra a pénzintézetektől

A jegybank pénzügyi szervezetek panaszkezelését szabályozó megújított rendelete immár kiterjed az újfajta piaci szereplőkre, például a hitelgondozókra. Szóbeli panaszos ügyfelek kérhetik, hogy postai helyett a gyorsabb digitális úton érkezzen meg az intézmény válasza. Ha az intézmények ilyen csatornákon is fogadják a panaszokat, panaszkezelési szabályzatukban fel kell tüntetniük a panaszok applikáción, ügyfélportálon, illetve más digitális csatornán történő beadásának lehetőségét.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×