Infostart.hu
eur:
355.34
usd:
307.49
bux:
0
2026. június 10. szerda Gréta, Margit

Csökkenhetnek a kötelező biztosítások átlagdíjai

Csütörtökön hirdetik meg a biztosítók a jövő évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjaikat. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének elnöke azt mondta: csökkenhetnek a kötelezők átlagdíjai. Hozzátette: idén is sokan fognak biztosítót váltani.

Október 30-án hirdetik meg a jövő évre vonatkozó kötelező gépjármű-felelősségbiztotási díjakat a biztosítók. Ha valaki biztosítót kíván váltani, akkor december elsejéig kell beérkeznie a társasághoz az eddigi szerződés felmondásának, ezt személyesen, levélben, vagy faxon lehet megtenni. A jövő évi kötelező gépjármű-felelősségbiztotás megkötését decemberben lehet megtenni, hiszen januártól már csak az élő szerződéssel rendelkező autók közlekedhetnek az utakon.

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének elnöke az InfoRádiónak elmondta: várakozásaik szerint a váltási kedv töretlen marad idén is, annak ellenére, hogy már volt egy rendkívüli kampány a MÁV Biztosító összeomlása miatt. Papp Lajos szerint az ügyfelek nem ijedtek meg, és mérlegelni fogják, hogy érdemes-e váltani.

Nem lettek egyszerűbbek a tarifák, így érdemes szakértők segítségét igénybe venni - tanácsolta a szervezet elnöke.

Papp Lajos kiemelte: várakozásaik szerint az alsó szegmensben stagnálnak, vagy kicsit nőnek az árak, míg a drágább konstrukciókban kisebb csökkenésre lehet számítani.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Három hét alatt” – Elkészült az uniós pénzek érkezését lehetővé tévő törvényhegy
Poszt

„Három hét alatt” – Elkészült az uniós pénzek érkezését lehetővé tévő törvényhegy

Történelmi jelentőségű törvénycsomag az Országgyűlésben – jelentette be Magyar Péter kedd este a Facebook-oldalán közzétett videóban annak kapcsán, a kormány benyújtotta az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslatot.

Hegedűs Zsolt: Győrfi Pállal nem csak egy szóvivő, hanem egy régi szemlélet is távozik

Az egészségügyi miniszter szerint a mentőszolgálatnak szüksége van a kommunikáció gyökeres megváltoztatására ahhoz, hogy visszatérjen az emberek beléjük vetett bizalma. Mint írta, a hibákat be lehet és be is kell ismerni és tanulni kell belőlük, nem pedig „reflexből, bármi áron az intézményt védeni”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.10. szerda, 18:00
Gál Katalin
a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete elnök-igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×