Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor

Pataki: Nem okoz gondot a hazai mobilcégeknek az uniós árcsökkentés

A jelenlegi 80-100 forintról 40-50 forintra csökkenhet jövőre az Európai Unión belül a külföldre küldött és a külföldön fogadott, úgynevezett roaming sms-ek díja az Európai Bizottság javaslata szerint. A tervezet kidolgozásában az európai hírközlési hatóságokat tömörítő szervezet is részt vett. Pataki Dániel, a szervezet elnöke úgy véli, a magyar mobilszolgáltatók gond nélkül át fogják venni a szabályozást.

Tavaly augusztusban mintegy 40 százalékkal csökkent a külföldre irányuló és a külföldről fogadott hívások ára, az úgynevezett roaming-díj az országban. A mostani bizottsági javaslat következtében meg kellene hosszabbítani ezt a 2010-ig érvényes szabályozást - mondta az InfoRádiónak az európai hírközlési hatóságokat tömörítő szervezet elnöke.

Pataki Dániel kifejtette, hogy a másik javaslatuk szerint az sms-roamingot is csökkenteni kellene. Ez várhatóan 2009 júliusában lép majd életbe. A jelenlegi 80-100 forintos külföldi sms-díj így 35-40 forintra csökken majd. Az adatbarangolás esetében azt a javaslatot tettük, hogy várjuk meg, amíg a szolgáltatók maguk lecsökkentik az árakat - jegyezte meg Pataki Dániel.

Arra a kérdésre, hogy a magyarországi szolgáltatók fognak-e "trükközni", megpróbálják-e kikerülni az európai uniós szabályozást, az elnök azt mondta: a hasonló magyar szabályozás jól működött eddig is, valóban bevezették a hang-roaming esetében az árcsökkenést a cégek.

Sokan azt gondolták - emlékeztetett a szakember -, hogy más szolgáltatások árai emelkedni fognak, de nem így történt. Nem is volt ez meglepő, hisz a három szolgáltató komoly versenyt folytat az ügyfelekért a piacon - mutatott rá Pataki Dániel.

Arra a kérdésre, várható-e, hogy a tagállamok, azaz az Európai Tanács fölpuhítja a bizottsági javaslatot, a hírközlési hatóságokat tömörítő európai szervezet elnöke úgy válaszolt: szerinte a javaslatot a tanács támogatni fogja, és jövő július elsejétől már mi is élvezhetjük ennek gyümölcsét.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Vegyes teljesítménnyel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar részvénypiac gyengült, a vezető hazai részvények pedig eltérően teljesítettek. Az amerikai tőzsdéken szintén az eladók kerültek fölénybe. A befektetői hangulatra a vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci adat is hatással van, amely az emelkedő olajárakkal és a kedvező beszerzésimenedzser-indexekkel együtt erősebb gazdasági képet rajzol. Mindez új megvilágításba helyezheti a Fed közelgő kamatdöntését, miközben a bérdinamika mérséklődése tompíthatja a munkaerőpiac felől érkező inflációs nyomást. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×