Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Biztonságosak a magyar lakáshitelek

Egy összesítés szerint alig mérhető a problémás lakáshitelek aránya Magyarországon. A KSH adatai alapján a múlt év végén mért 3.109 milliárd forintnyi lakáshitel állománynak mindössze 1 százaléka volt rossz minősítésű.

A jelentés azt is megállapítja, hogy egyre kisebb az államilag támogatott konstrukciók aránya; a tavaly folyósított új hiteleknek már csak 13 százaléka volt ilyen.

2007-ben 20 bank, 3 jelzáloghitel-intézet, 153 takarékszövetkezet és 3 hitelszövetkezet foglalkozott lakáshitelezéssel. Ezek együttesen 767 milliárd forint új lakáshitelt folyósítottak, amelyből 99 milliárdhoz kapcsolódott állami támogatás.

A múlt évben felvett hitelekből 425 milliárd jutott használt, 102 milliárd pedig új lakás vásárlására. Az építési célú hitel 101 milliárd forintot tett ki.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

A világon több olyan óriáshálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. Az általuk kínált előnyöket szinte természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen hatalmas infrastruktúra működik a háttérben. Ezeket tekintjük át ismeretterjesztő sorozatunkban. Az első rész a műholdas navigációs rendszerekről szólt, a második egy ennél sokkal ismertebb infrastruktúrát, az internethálózatot mutatta be, most pedig talán a legkevésbé láthatatlan rendszerrel, a villamosenergia-hálózattal foglalkozunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×