Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Futó Péter az új MGYOSZ-elnök

Futó Pétert választotta elnökének a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége. Az egyetlen jelöltként induló szakember Széles Gábort váltotta a poszton és négy évig irányítja a szervezet munkáját.

Vadász Péter társelnök elmondta: a szövetség vezetésébe beválasztották azoknak a magyarországi nagyvállalatoknak a képviselőit is, amelyek korábban aktívan nem vettek részt a szervezetben, így a 16 tagú alelnöki testület tagja lett Mosonyi György, a Mol vezérigazgatója és Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese is.

Futó Péter hangsúlyozta: mielőbb meg kell teremteni az aktív kormányzás feltételeit, folytatni kell a konvergenciaprogramot és a reformokat is.

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége március közepén nyilvánosságra hozott tervezete szerint legkésőbb 2010-ben meg kell szüntetni a vállalkozások 4 százalékos különadóját, a munkaadókat terhelő tb-járulékot pedig 3 százalékponttal szükséges mérsékelni.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×