Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Megfelel az elemzői várakozásoknak a kamatdöntés

A monetáris tanács 7 és fél százalékról 8 százalékra emelte hétfői ülésén a jegybanki alapkamatot - jelentette be a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Tavaly szeptember óta most először változott az alapkamat.

Meggyőző többség szavazott az 50 bázispontos kamatemelés mellett - mondta a jegybank elnöke a kamatdöntő ülés után. Simor András hozzátette, hogy három javaslat volt a tanács előtt: szinten tartás, 25 illetve 50 bázispontos emelés.

Az 50 bázispontos emelés nagyjából megfelelt az elemzői várakozásoknak.

A jegybankelnök hangsúlyozta: az emelést az indokolta, hogy emelkedtek az inflációs kockázatok, ugyanakkor a tanácstagok nem vették figyelembe a kialakult koalíciós válságot.

Simor András szerint a monetáris tanács csak már kialakult helyzetre tud reagálni, lehetőségekre, forgatókönyvekre nem, a pénzpiacra azonban egyértelműen hatást gyakoroltak az események.

"Ilyen turbulencia bizonytalanságot teremt, ami nem jó az inflációnak és a kockázati prémiumoknak sem, de azt ma még nem tudni, milyen hatással van a gazdaságra" - hangsúlyozta.

A jegybank elnöke elmondta: a monetáris tanács döntéseivel hosszú távra összpontosít, konkrétan a 2009-es 3 százalék alatti inflációs célra.

Simor András két dologgal támasztotta alá, hogy nőttek az inflációs kockázatok. Egyrészt, hogy a januári béradatok azt mutatták: a vártnál jobban növekedtek a versenyszférában az átlagkeresetek, másrészt az energiaárak növekdése, úgy tűnik, tartósabb lesz és szélesebb körben gyakarol hatást.

A jegyank elnöke szerint mindezekhez hozzájárult az állampapír piacokon kialakult hozamemelkedés. Ez a három tényező együttesen játszott szerepet a kamatemelésben.

Arra a kérdésre, hogy a mostani döntés egy kamatemelési szakasz kezdete-e, Simor András idézte a tanács közleményét: "a monetáris tanács a 2009-es inflációs cél elérése érdekében a továbbiakban is készen áll a szükséges lépések megtételére".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×