Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Milliók halhatnak éhen, ha tovább melegszik az idő

Észak-Amerikában a fagy és az esőzések, Európa középső és déli részén pedig a szárazság tizedelte meg az idei gabonatermést.

Az Egyesült Államok gabonaövezetében a tavasszal még kitűnőnek ígérkező termésre először egy késői fagy jött, aratáskor pedig esőzések késleltették a munkát és rontották a búza minőségét.

Európában éppen az ellenkezője okozta a gondot: a magyar, a cseh, az olasz és a görög termés a kevés csapadék miatt lett kisebb, Bulgáriában és Romániában pedig kimondottan szárazság volt.

Ennek nyomán az amerikai piacokon 11 éves csúcsot ért el a búza ára, de hét éve nem volt ilyen magasan az ár a párizsi tőzsdén sem, ahol 1998 óta folyik határidős gabonakereskedés.

Mindezek eredményeként gabonapiaci szakértők szerint az év végére olyan kicsik lesznek a világ gabonatartalékai, amire harminc éve nem volt példa.

Ennek egyik oka a rossz termések mellett a világ népességének és ezzel a fogyasztásnak a növekedése, de majdnem ugyanilyen súlya van annak is, hogy egyre több termőterületen bioüzemanyagokat állítanak elő.

A harmadik tényező pedig, amire az ENSZ nemrég hívta fel a figyelmet, az, hogy Ázsia gyorsan növekvő gazdaságaiban egyre több embernek jut pénze húsra, ehhez pedig egyre nagyobb területeken kell takarmánygabonát termeszteni, ami a kenyérgabona arányát csökkenti.

És ha ez nem lenne elég, akkor a globális felmelegedéssel foglalkozó kutatók szerint az átlaghőmérséklet két Celsius-fokos emelkedése 15-20 százalékkal csökkentené a világ gabonatermését, ami már a Föld mostani lakosságával számolva is azt jelentené, hogy a szegényebb országokban milliók halnának éhen.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hány nap múlva kell orvosi igazolás a munkahelyen?

Hány nap múlva kell orvosi igazolás a munkahelyen?

Eddig elég volt egy e-mail vagy telefon a főnöknek, és csak a negyedik naptól kellett orvosi igazolás Németországban – vitát robbantott ki a terv, mellyel a koalíciós kormány szigorítaná a munkavállalók betegállományára vonatkozó szabályozást.

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
A hőség vagy a hideg okozza több ember halálát? A kutató szerint rossz számokra hivatkozik a WHO

A hőség vagy a hideg okozza több ember halálát? A kutató szerint rossz számokra hivatkozik a WHO

Miközben az Ebola egy ritka törzse pusztít Ugandában és a Kongói Demokratikus Köztársaságban, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ismét belekeveredett a klímavédelmi kampányba. A politikusokból és környezetvédőkből álló, magas szintű WHO-bizottság arra szólította fel a szervezetet, hogy nyilvánítsa a klímaváltozást „nemzetközi jelentőségű közegészségügyi vészhelyzetnek”. Ez a 2010-es évekre emlékeztet, amikor a WHO főigazgatója a klímaváltozást a 21. század legfontosabb egészségügyi kérdésének nevezte. Nem sokkal később kitört a Covid – és kiderült, hogy a WHO felkészültsége és korai reagálása súlyosan hiányos volt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×