Infostart.hu
eur:
364.67
usd:
325.41
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Az egész világ kamatot emel

A világ meghatározó jegybankjai vagy már emeltek, vagy emelni fognak az alapkamataikon - mondta el az InfoRádiónak Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. Ez hatással lehet a magyar jegybanki alapkamatra is.

Az Európai Központi Banknál 4,5 százalékos, Nagy-Britanniában pedig 6 százalékos kamatot várnak az év végére az elemzők.

Korábban a szakértők az Egyesült Államokban kamatcsökkentést vártak, mára azonban már belátják, hogy erre a közeljövőben nem kerül sor.

Még Japán is kamatot emelt, igaz, mindössze 25 bázispontot, és még így is csak 0,75 százalékos az alapkamat a távol-keleti országban, ahol defláció van.

Inflációra rövid távon Svájcban sem kell számítani, a frank azonban több mint 8 éves mélyponton van jelenleg az euróhoz képest, amely a svájci jegybank szakembereit is arra sarkallhatja, hogy erősítsék nemzeti valutájukat.

Magyarországon jelenleg 8 százalékos a jegybanki alapkamat. Bár már hónapok óta folynak a találgatások, hogy a Magyar Nemzeti Bank mikor csökkent ezen, és milyen mértékben, a mérséklés valószínűleg a világpiaci kamatemeléseknek köszönhetően kisebb mértékű lesz a vártnál.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×