Infostart.hu
eur:
364.89
usd:
324.95
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Összeül a Magyar Telekom közgyűlése

A Magyar Telekom november 15-én megtartja régóta halasztott közgyűlését, amelyen döntenek a 2005-ös eredmények utáni osztalékról is - közölte a társaság.

A Magyar Telekom április végén közölte, hogy elhalasztja évi rendes közgyűlését, amely a tőzsdei szabályok szerint elfogadja az előző évi mérleget és dönt az osztalék mértékéről is.

A közgyűlést azért halasztották el, mert nem záródott le a vizsgálat az egyik leányvállalat 700 millió forint értékben kötött két, tanácsadói szerződése ügyében.

Szeptember második felében a társaság közölte, hogy október 9-ére rendkívüli közgyűlést hív össze, hogy tájékoztassa a részvényeseket. Ám ennek napirendjén sem szerepelt a tavalyi éves beszámoló elfogadása.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete júliusban hatmillió forintos bírságot szabott ki a Magyar Telekomra, mert nem tartotta meg éves közgyűlését a tőzsdei cégek számára előírt határidőre, azaz április végéig.

A Magyar Telekom februárban tette közzé éves jelentését, amelyben az igazgatóság részvényenként 70 forintos osztalék kifizetését tartotta indokoltnak, ugyanannyit, mint a 2004-es eredmények után.

Címlapról ajánljuk
Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Farkas András nyugdíjszakértő szerint Magyarországon túlságosan „előre szaladtunk”: miközben felemeltük három évvel a nyugdíjkorhatárt, a várható élettartam csak egy évvel nőtt, ezért egy átmeneti ideig, 2037-ig csökkenteni is lehetne a korhatárt. Utána viszont nagy demográfiai gondok lesznek, 2035-37-től hirtelen sokkal többen mennek nyugdíjba, ezért már most gondolkodni kell az egész nyugdíjrendszer új alapokra helyezésén, mert a mai rendszer, pláne az AI és az átalakuló gazdasági rendszer korában, nem lesz fenntartható.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×