Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Az ingatlanvásárló még nem döntött: Kastélyt? Tanyát?

A közvetítő szolgálat segítségével sokkal hamarabb megoldhatók a kollektív munkaügyi viták, mint peres úton. Mégis egyre kevesebben kérik ezt a segítséget.

Napi Gazdaság

A kollektív munkaügyi viták nemcsak bírósági eljárás keretében oldhatók meg - írja a Napi Gazdaság. Az érintett felek a Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálat (MKDSZ) segítségét is igénybe vehetnék, a szervezet azonban évről évre kevesebb esettel találkozik.

Amíg egy-egy vitás ügyben a bírósági eljárás 1-2 évet is igénybe vehet, addig közvetítő segítségével a felek általában néhány hét alatt dűlőre jutnak, és az esetek 90 százalékában sikerül megegyezniük.

Világgazdaság

A Világgazdaság összefoglalójából kiderül, hogy spanyol és ukrán magánbefektetők is megjelentek a budapesti lakáspiacon, de egyelőre meg sem közelítik az íreket és a briteket. Országosan a hollandoké a pálma, hiszen ők vásárolnak a legtöbb megyében, de a nyugati körzetekben továbbra is sok osztrák, német, svájci telepszik le, vagy vesz üdülőt magának. A külföldiek főleg lakásokra utaznak, néhány holland, amerikai és brit viszont kastélyt, tanyát szemel ki magának az ország középső részén.

A Belügyminisztérium adatai alapján a legtöbben fővárosi ingatlant keresnek. Két éve még az ide érkezők 16 százaléka keresett budapesti lakást, ez a szám most 31 százalék.

Portfolio.hu

A Portfolio.hu a földpiaci befektetésekről szólva megállapítja, hogy ezen a piacon bérlőt találni gyerekjáték, és az árak középtávon akár 100 százalékos emelkedést is produkálhatnak. A piac ugyanakkor nem sokat változott a közelmúltban, és a likviditást előnyben részesítőknek nem biztos, hogy a földvásárlás a legjobb ötlet. Ám hosszú távú befektetésként a termőföld nem tűnik rossz megoldásnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Az Egyesült Államokban tovább erősödik a Demokrata Párt baloldali szárnya. A coloradói és két másik előválasztásokon több, a pártvezetés által támogatott politikus is vereséget szenvedett, ami az elemzők szerint azt jelzi: a New York-i szocialista polgármester, Zohran Mamdani sikere országos politikai hullámot indított el.

Magyar Péter magányos

Magányosan a hatalom csúcsán – ezzel az elgondolkodtató üzenettel tette közzé legfrissebb személyes fotóját Magyar Péter. A miniszterelnök az Országházban készült felvétel mellé fűzött vallomásában a kormányzati létet kísérő súlyos terhekről, a felelősség némaságáról és a parancsnoki híd magányáról írt.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×