Infostart.hu
eur:
375.01
usd:
317.3
bux:
127083.87
2026. február 26. csütörtök Edina
Nyitókép: Facebook/Kőszeg város

Zenélő kutat adtak át Kőszegen

Tízmillió forint pályázati támogatásból újították fel a kőszegi Jurisics téren 1776 óta álló városkutat a város turisztikai projektjének keretében. A kút új funkcióval bővült: dallamokat tud lejátszani, sőt akár élőben is zenélhetnek rajta.

A zenélő kút naponta többször megszólal majd, délelőtt 11 órakor a kőszegi várvédő hősökre emlékeztet, délután négy órakor és naplementekor pedig az éppen arra sétálókat szórakoztatja - közöte Básthy Béla polgármester. Mivel az építmény kupolájába helyezett mechanikus szerkezetet digitálisan vezérlik, több zeneszám lejátszható, sőt élőben is lehet zenélni rajta, így

a terveik szerint a téren zajló ünnepi alkalmaknak is részévé válhat a különleges térzene.

A polgármester elmondta: a "hangzókút" ötlete a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (FTI-iASK) két kutató munkatársa, Mizsei Zoltán és Váczi Dániel ötlete, akik a Településfejlesztési Operatív Program turizmusfejlesztési pályázatán nyertek támogatást a hangszer kifejlesztésére és megépítésére.

Básthy Béla emlékeztetett, hogy 2012-ben ért véget a Jurisics tér felújítása, azóta a Miniszterelnökség támogatásával restaurálták az építkezés közben ledőlt Mária-szobrot és most a városkutat is.

Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×