Infostart.hu
eur:
381.42
usd:
321.62
bux:
128831.58
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Belső Nóra: lehet tenni a lúzer-érzés ellen

Belső Nóra: lehet tenni a lúzer-érzés ellen

A szakember szerint leginkább a siker utáni vágy húzódik meg a közösségi oldalakon tapasztható lájkvadászat mögött. A kamaszok mellett a pozitív önképpel nem rendelkező felnőttek hangulatát is befolyásolhatja, ha nem érkezik elég "lájk", vagyis "tetszik" visszajelzés egy-egy posztra - mondta az InfoRádiónak Belső Nóra pszichiáter.

Az elismerés utáni lelki szükséglet az ember legalapvetőbb lelki szükséglete - emelte ki Belső Nóra a közösségi oldalakon tapasztalható lájkvadászattal kapcsolatban. Hozzátette: komolyan kell venni, ha valaki ezen kesereg, hiszen ez azt jelentheti, hogy ha még itt sem, talán a való életben sem kap elég elismerést. Inkább abban kellene segíteni, hogy miért olyan fontos neki az, hogy elegendő elismerést kapjon.

"Van-e olyan terület az életben, ahol az illető megkapja a neki szükséges elismeréseket? Például a családban, a szakmában vagy az élet más területein?" - tette fel a kérdést a pszichiáter.

"Sokszor tehát arra gondolhatunk, hogy az élet más területein kellene jobban kibontakoznia valakinek, de a közösségi oldal egy egyszerűbb út az elismerésszerzésre - feltenni egy most főzött ételt, pár szuper nyaralási képet, frissen elkészült sminket, ami rögtön mások szemlélődésének a tárgya lehet és rögtön visszajelzést lehet róla kapni.

Inkább arról szól ez a folyamat, hogy sokkal rövidebb idő kell ahhoz, hogy valaki azonnali visszajelzést kapjon".

A lúzer-érzésről

Sok fiatalban felmerül, hogy ha nincs fenn a világhálón, vagy nem kap elég lájkot, akkor lúzer. A felnőtteknél ugyanez az érzés nyaralási képek, menő cuccok kapcsán jelenhet meg. A pszichiáter szerint ez egy hamis kép. Hangsúlyozta:

elsősorban azoknak fontos ez, akiknek egyébként is valamiféle negatív irányt mutat az önbecsülése, önbizalma, énképe.

"A saját praxisomban is azt látom, hogy azoknak fontos a sok lájk, és a lúzer-érzés azokban jelenik meg - legyen az felnőtt, gyerek, akár tizenéves -, akiknek amúgy sem igazán pozitív az önképe" - mondta Belső Nóra.

Segíteni elmondása szerint úgy lehet, ha a környezet vagy egy szakember elgondolkodik azon, hogyan lehetne az illető egészséges önbecsülését miként lehetne fejleszteni, az önképét pozitívabbá tenni, az önértékelését növelni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hamarosan a háziállatok is fogyasztószerhez juthatnak

Hamarosan a háziállatok is fogyasztószerhez juthatnak

Az Ozempic, a Wegovy és a hasonló fogyasztó szerek néhány év alatt alapjaiban változtatták meg az elhízásról és a cukorbetegségről szóló elképzeléseket. És most, hogy az emberek egy része drámai változásról számolt be a szerek fogyasztása nyomán, megjelent egy újabb célcsoport: az elhízott házikedvencek. Egy amerikai cég már klinikai vizsgálatba is kezdett.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×