Infostart.hu
eur:
385.96
usd:
330.66
bux:
118139.08
2026. január 13. kedd Veronika

Megleckézteti az államot egy jógaoktató? - Indul a per

Pert indít egy párizsi nő a francia állam ellen, amiért az képtelen megvédeni egészségét a légszennyezés hatásaitól.

Az 56 éves jógaoktató 30 éve él Párizsban és egészsége romlik. Állapota még inkább súlyosbodott, amikor decemberben a légszennyezés rekordszintre rúgott. A nő ügyvédje szerint a légszennyezés 48 ezer francia halálát okozza évente - olvasható a BBC News honlapján.

"Megleckéztetjük az államot, mivel úgy véljük, hogy a légszennyezés áldozatainak egészségi problémai abból adódnak, hogy az állam nem tesz eleget a légszennyezés ellen - mondta Francois Lassorgue a Le Monde napilapnak. Hozzátette, hogy ügyfele példáját a következő hetekben mások is követni fogják Lyonban, Lille-ben és máshol.

Párizs évek óta küszködik a szmoggal, a hatóságok bírságot vetettek ki a környezetszennyező gépkocsikra, számos útvonalon megtiltották a gépkocsi-használatot, és a Szajna jobb partjának egy három kilométeres szakaszát csak a gyalogosok használhatják.

A felperes elmondta, hogy egészséges életet élt mint táncos, majd jógaoktató, de egyre inkább légzési problémáktól, asztmától, tüdőgyulladástól szenved. Amikor decemberben a legsúlyosabb volt a légszennyezés a francia fővárosban, szívburokgyulladás is fellépett nála.

"Kezelőorvosom azt mondja, hogy Párizs levegője olyan szennyezett, hogy pocsék levegőt szívunk be. Vannak hozzám hasonló más betegei, köztük gyerekek és kisbabák. Kardiológusomnak ugyanez a véleménye" - idézte a nőt a France Info honlapja.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Falusi CSOK 2026: feltételek, településlista, igénylési tudnivalók egy helyen!

Falusi CSOK 2026: feltételek, településlista, igénylési tudnivalók egy helyen!

2026-ban is felvehető a preferált kistelepüléseken a falusi CSOK: házépítésre vagy lakásvásárlásra egy gyerekkel 1 millió, kettővel 4 millió, hárommal 15 millió forint igényelhető, házaspárok esetén az előre vállalt gyermekek is figyelembe vehetők. Meglévő ingatlan korszerűsítésére, bővítésére az említett összegek fele vehető fel, és a falusi CSOK akár kétféle kamattámogatott hitellel, így például az új Otthon Starttal, vagy új gyermek vállalása esetén a CSOK Plusszal is kombinálható. Bemutatjuk a feltételeket, a településlistát és az igénylési tudnivalókat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×