Infostart.hu
eur:
379.7
usd:
321.63
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Ritka ragadozó született itthon

Három fehér oroszlán (Panthera leo krugeri) született a Nyíregyházi Állatparkban.

A január 8-án világra jött oroszlánokat eddig nem mutatta be a park, mivel a szakemberek sem tudták, hogy anyjuk képes lesz-e felnevelni a kölyköket. A tenyészpár tavaly augusztusban született, Kókusz névre keresztelt utódát az anyaállat nem tudta táplálni, így a kicsit a gondozóknak kellett felnevelni - mondta Révészné Petró Zsuzsa, a park osztályvezető-szóvivője az újságíróknak.

Az oroszlánpár - a holland származású hím állat, Inkosi és társa, a korábban Csehországból érkezett Binti - 2015 óta él együtt a sóstógyógyfürdői állatparkban. Nászukból eddig Kókusz, illetve a januárban világra jött hármas ikrek születtek. A két nőstény és a hím kölyök kedden kezdett ismerkedni a kifutóval anyja és apja társaságában. Jelenleg még anyatejjel táplálkoznak, de egy hónapon belül teljesen átállnak majd a ragadozó életmódra.

A szakemberek a korábbi tapasztalatok alapján joggal tartottak attól, hogy a nőstény mit fog tenni a második alommal, fogja-e őket nevelni, vagy nem, de aggodalmuk eloszlott, amikor a kifutóban a szülők igazi családapaként és családanyaként viselkedtek, igyekeztek védeni a kicsiket a kíváncsiskodó látogatók elől - mondta Révészné Petró Zsuzsa.

A "fehér" színváltozatú állatok a dél-afrikai, más néven krugeri oroszlán alfaj (Panthera leo krugeri) egyik populációjához tartoznak, és csak Dél-Afrikában, Timbavati és Kruger Nemzeti Park területén élnek. A világos színük ott a rejtőzködést segíti, mert ezt a régiót a fehér homokos folyómedrek, valamint a magas fű jellemzi.

A krugeri oroszlánok ezen színváltozata egyike Afrika legtitokzatosabb állatainak, hiszen évszázadokon keresztül csak sejtették létüket. A dél-afrikai őslakosok tisztelték őket, mint az isteni világ közvetlen küldötteit. Élőhelyük, Timbavati, azt jelenti, "a hely, ahol a csillag-oroszlánok lejöttek."

A ritka ragadozókról először 1928-ban lehetett hallani, de csak a hetvenes években kaptak nyilvános figyelmet Chris McBride könyve, a The White Lions of Timbavati (Timbavati fehér oroszlánjai) megjelenése után. Ekkor szerzett tudomást a világ a létezésükről, ettől kezdve a fehér emberek kívánatos vadásztrófeájává váltak. Állományuk a vadászat miatt jelentősen lecsökkent, legutóbb 1994-ben láttak vadon élő egyedet.

Az állatkertben és rezervátumokban élő állatok száma nem éri el az ötszázat, köztük két ivarérett állat és most már a tavalyi kölyökkel együtt négy utódjuk is a Nyíregyházi Állatparkban látható.

A nyíregyházi tenyészpár eleinte normál színezetű fajtársaikkal élt közös csapatban, majd külön kifutóba kerültek, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy fehér utódjuk szülessen, ugyanis csak abban az esetben lesz világos bézs bundájú a kölyök, ha a szülőpár mindkét tagja rendelkezik ugyanezzel a ritka színt okozó génnel.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×