Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor

Elhunyt László atya

Életének 62. évében, hosszú betegség után kedden elhunyt Lipp László, akit nyilvános szereplései során László atya néven ismerhettek meg az emberek - tudatta a Gazdagréti Szent Angyalok Plébánia.

Lipp László 1948-ban született Budapesten, 1971-ben szentelték pappá. Egyháztörténetből doktori címet szerzett. 1989-től a gazdagréti lakótelep egyházközösségi életének megszervezésén, valamint a templom felépítése érdekében munkálkodott, amelyet azután Paskai László bíboros, érsek 2002-ben áldott meg - áll a plébánia közleményében.

László atya számos közösségi feladatot vállalt, részt vett a tábori lelkészség és a hospice szolgálat megszervezésében is.

Lipp László temetéséről később intézkednek.

Címlapról ajánljuk

Már kimutatható, hogy az újabb generációk képességeit rontották az okoseszközök

Most első alkalommal fordulhat elő, hogy egy fiatal generáció bizonyos képességekben rosszabbul teljesít, mint a szülei korosztálya – mondta Pöltl Ákos. A Semmelweis Egészségfejlesztési Központ digitális gyermekvédelmi szakértője a Kék Bolygó podcastban arról beszélt, hogyan befolyásolhatja a túlzott okostelefon-használat a gyerekek idegrendszeri fejlődését, figyelmét és tanulási képességeit.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×