Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor

Nem a gének a felelősek elsősorban az elhízásért

Az azonos nemű szülő és gyermek elhízása között erős az összefüggés - állapították meg brit orvosok. Az ellenkező nemű szülő azonban nincs ugyanilyen hatással a gyermeke túlsúlyának kialakulására.

Tízszer nagyobb az esélye annak, hogy az elhízott anyák lánya is túlsúlyos, és hatszor nagyobb valószínűséggel túlsúlyos az elhízott apák fia - állapították meg a plymouth-i Peninsula Orvosi Iskola kutatói, akik 226 családra kiterjedő vizsgálatot végeztek. Hasonló kapcsolat azonban az ellenkező nemű szülők és gyerekek között nincs.

A kutatók úgy vélik, az összefüggés nem genetikai eredetű, inkább a viselkedési mintákra vezethető vissza. Szerintük a lányok akaratlanul is megtanulják anyjuk, a fiúk pedig apjuk megoldási módjait.

A három évig tartó felmérésben azt tapasztalták, hogy az elhízott anyák nyolc éves lányainak 41 százaléka szintén elhízott volt, míg a normál testsúlyú anyák lányainak csak négy százaléka. Az elhízott apák fiainak 18 százaléka, míg a normál testsúlyúaknak csak három százaléka volt elhízott.

Az elhízás az egyik legfontosabb közegészségügyi probléma a fejlett országokban, hátterének kiderítése alapvetően befolyásolhatja az egészségpolitikát.

Címlapról ajánljuk
Diákmunka ősszel: kiderültek a leggyakoribb munkatípusok és az órabérek

Diákmunka ősszel: kiderültek a leggyakoribb munkatípusok és az órabérek

Több mint 100 ezer új hallgató érkezik idén ősszel a felsőoktatásba, ami a tanévkezdéssel együtt jelentősen átalakíthatja a diákmunkapiacot. A Mind-Diák Szövetkezet szerint a diákok a nyári időszaknál kevesebb órát vállalnak majd, ugyanakkor a hosszú távú gyakornoki programok többsége változatlanul működik tovább, és egyre fontosabb szerepet kapnak a szakmai tapasztalatot nyújtó pozíciók.

A klímaváltozás áldozata lett egy alpesi sípálya

Örökre bezárt egy svájci sípálya, mert már télen is túl nagy a meleg és nincs elég hó a gazdaságos működtetéséhez. A klímaváltozás hatalmas kihívás a síterepeknek, amelyek számos innovatív megoldással kénytelenek felvenni a harcot ellene – mondta az InfoRádiónak Wesselényi Andrea, a síelők.hu főszerkesztője.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×