Infostart.hu
eur:
362.34
usd:
311.6
bux:
0
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Megtiltották a csókolózást a pályaudvaron

A szerelmes pároknak ezentúl tilos csókolózniuk az Angliában található Warrington vasútállomásán, mert ölelkezésükkel feltartják a siető utasokat. A tiltásra tábla is figyelmeztet.

Csak a kijelölt helyen búcsúzhatnak csókkal egymástól azok a szerelmes párok, akik a Warrington Bank Quay vasútállomáson tartózkodnak. A tiltásra vonatkozó táblát a taxiállomáson helyezték el az illetékesek.

A tiltás életbeléptetését azzal magyarázták, hogy az ölelkező párok rendszeresen feltartották a sietőket, mások pedig megálltak, és nézték őket - ezzel is kisebb dugót okozva.

Több utas szerint is őrült az ötlet, és értelmetlen a tiltás bevezetése, különben is: hogyan büntetik azokat, akiket csókolózáson kapnak?

Az állomás felújítására egyébként a város és a Virgin Vonattársaság 650 ezer fontot (több mint 220 millió forintot) költ. A közlekedési társaság azzal indokolta a szabály bevezetését, hogy amióta új járatokat indítottak London és Glasgow között, jelentősen megnövekedett az állomás forgalma. "Nem bánjuk, ha az emberek rövid ideig álldogálnak, csak ne tegyék azt túl hosszan" - magyarázta a Virgin szóvivője.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: nem a gazdagok újabb bevételi forrása az Airbnb

Szakértő: nem a gazdagok újabb bevételi forrása az Airbnb

Budapesten a rövidtávú lakáskiadású hirdetések egyharmada lehet illegális – derül ki a GuestGuru elemzése alapján. A vállalat értékesítési vezetője, Antos Péter az InfoRádióban elmondta, a szigorításokat elsősorban nem az illegális lakáshirdetők, hanem a családok és a kisvállalkozók szenvedik meg.

Nyeste Orsolya és Madár István óvatosan optimista az euró bevezetését illetően

2032-re lehet olyan gazdasági helyzetben az ország, hogy be lehessen vezetni az eurót. A feladat megcsinálható, kérdés, hogy a politikai elit kész-e rá – vélekedett az InfoRádió Aréna című műsorában Nyeste Orsolya, az Erste Bank és Madár István, a Portfolio vezető elemzője.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×