Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
324.9
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Minden jogszabály alól van kibúvó, csak meg kell találni

Nagykövetségnek nevezte ki a kocsmáját Bob Beech - így nem vonatkoznak rá a brit törvények. Vagyis az övé lesz az egyetlen kocsma Nagy-Britanniában, ahol július 1-je után is lehet majd dohányozni.

Az aprócska, lakatlan karibi sziget, Renonda londoni konzulátusává nyilvánította southamptoni kocsmáját Bob Beech. Mivel a külképviseletek területe "külföldnek" számít, nem vonatkoznak rá a brit törvények.

Márpedig Nagy-Britanniában jogszabály írja elő, hogy július 1-jétől tilos a dohányzás a szórakozóhelyeken. Ráadásul a pimasz kocsmáros két legyet üt egy csapásra: nem csupán megengedheti a vendégeinek, hogy dohányozzanak - de az italt is olcsóbban mérheti, hiszen az áruk nem tartalmazza az áfát.

A konzulátusi státuszt már megkapták Redonda bíborosától - aki a kocsma törzsvendége. "Be fogjuk nyújtani az igazolásokat a királynőnek - aztán majd meglátjuk, mi lesz" - közölte Erward Elder "attasé".

Redonda uralkodója a 60 éves Kopasz Róbert király, aki a hatvan kilométerre fekvő Antiguan él, a valódi neve pedig Bob Williamson. A kanadai származású író nemrégiben lovaggá ütötte a brit kocsmárost, és rendszeresen elhajózik a jachtjával Redonda felé, hogy ellenőrizze 2,5 négyzetkilométeres királyságát.

Címlapról ajánljuk
Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Farkas András nyugdíjszakértő szerint Magyarországon túlságosan „előre szaladtunk”: miközben felemeltük három évvel a nyugdíjkorhatárt, a várható élettartam csak egy évvel nőtt, ezért egy átmeneti ideig, 2037-ig csökkenteni is lehetne a korhatárt. Utána viszont nagy demográfiai gondok lesznek, 2035-37-től hirtelen sokkal többen mennek nyugdíjba, ezért már most gondolkodni kell az egész nyugdíjrendszer új alapokra helyezésén, mert a mai rendszer, pláne az AI és az átalakuló gazdasági rendszer korában, nem lesz fenntartható.

Félidős választások – Küszöbön Donald Trump rémálma

Négy, korábban republikánus kézben lévő szenátusi mandátumot szereztek meg a demokraták a keddi amerikai félidős választásokon, és több fontos képviselőházi választáson is győztek, így közel kerültek ahhoz, hogy átvegyék az amerikai kongresszus irányítását – jelentette az AP amerikai hírügynökség.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×