Infostart.hu
eur:
362.15
usd:
311.85
bux:
147747.91
2026. szeptember 7. hétfő Regina
Egy kitámasztott elektromos kerékpár egy parkban.
Nyitókép: Unsplash

„Ha nem én, akkor más vitte volna el” – védekezett a tolvaj

A 28 éves csökmői nő Budapesten tulajdonított el egy tunéziai fiatalember által bérelt elektromos kerékpárt. A rendőrség hamar a nyomára akadt a GPS-nyomkövető alapján, ami viszont igazán érdekessé tette az esetet, az a nő magyarázata a tettére.

A Készenléti Rendőrség Rendészeti Igazgatóság III. Bevetési Osztályának kér járőre érkezett augusztus 18-án kora délután az egyik budai bevásárlóközponthoz, miután lopásról érkezett bejelentés – írja beszámolójában a rendőrség.

A tunéziai sértett elmondta, hogy egy cég által bérelt elektromos kerékpárját az üzlet előtt, a biciklitárolónál hagyta. Kulccsal ugyan lekapcsolta, de semmihez nem rögzítette.

20 perc múlva pedig már nem találta a biciklit.

A készenléti rendőrök telefonon felvették a kapcsolatot az e-bike-ot bérbeadó céggel, ahonnan megtudták, hogy a kerékpár értéke 350 ezer forint, és GPS-nyomkövető van rajta. Ez alapján indultak a bicikli után, amit a XI. kerületben a Szent Gellért utcában találtak meg, miközben azon egy nő tekert. Azonnal megállították, majd leszállították a bicikliről.

Az igazoltatás során a 28 éves csökmői nő nem is tagadta, hogy a kerékpárt lopta.

Csak annyit mondott a rendőröknek, hogyha nem ő, akkor más vitte volna el.

Mind a sértett, mind a bérbeadó egyértelműen azonosította a kerékpárt, amit a tunéziai férfi egyből vissza is kapott.

A nőt a KR-es járőrök a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányságára állították elő, majd őrizetbe vették. Lopás miatt indult vele szemben büntetőeljárás.

A cikk nyitóképe illusztráció.

Címlapról ajánljuk
Sok élelmiszerünkben van pálmaolaj – ami miatt lángolnak az őserdők

Sok élelmiszerünkben van pálmaolaj – ami miatt lángolnak az őserdők

Indonéziában hatalmas tűzvészek pusztítanak. A hatóságok szerint az ültetvénytulajdonosok gyakran gyújtanak tüzet erdőségekben és tőzeglápokban, hogy területet nyerjenek a a pálmaolaj előállításához. 72 embert már őizetbe vettek gyújtogatás miatt. A pálmaolaj a globális élelmiszerellátás „jolly jokere”, és Indonézia állítja elő belőle a legtöbbet. A részletekről Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Ma tartományi parlamenti választást tartottak Szász-Anhaltban, ahol közel 1,7 millió választópolgár döntöttt az új törvényhozás összetételéről és közvetve a következő tartományi kormányról. Az AfD története során először kerülhet hatalomra egy német tartományban, és akár önállóan is kormányt alakíthat, a CDU pedig 20 százalékpont alatti vereséget szenvedhetett. Az eredmény átrendezheti Németország politikai erőviszonyait, megkérdőjelezheti az AfD elszigetelésére épülő stratégia működőképességét, és súlyos belső vitákat indíthat el a kereszténydemokratáknál. Egy történelmi AfD-győzelem egyben Friedrich Merz kancellár személyes kudarca is lenne, ami meggyengítheti párton belüli tekintélyét, és bizonytalanná teheti hosszabb távú politikai jövőjét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×