Infostart.hu
eur:
363.69
usd:
326.92
bux:
143967.26
2026. október 14. szerda Helén
Nyitókép: Unsplash

Mehet a börtönbe a drogkereskedő néni

Úgy tűnik, a bűnözésnek nincs felső korhatára.

A Blaha Lujza téren és környékén árulta rendszeresen a kristályt az a 65 éves nő, aki ellen drogkereskedelem miatt emelt vádat a Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség – tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-t.

A nyomozás adatai szerint a vádlott 2024 augusztusától 2025. szeptemberi elfogásáig árulta kis tételekben a drogot, majd a tevékenységét azután is folytatta, hogy bűnügyi felügyeletet rendeltek el vele szemben. Mivel a nő oktatási intézmények közelében is terjesztette a kristályt, az ügyészség a vádlott fegyházbüntetését indítványozta, vagyonelkobzás mellett – tartalmazza a közlemény.

A vádlottat a józsefvárosi köztereken lévő térfigyelő kamerák sem zavarták; ezek három esetben is megörökítették a tranzakciókat - tették hozzá.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság a többszörös visszaeső vádlott ügyében egy hónapja előkészítő ülést tartott, ahol a nő nem ismerte be a bűnösségét, így az ügye szeptemberben már bírósági tárgyalással folytatódik. A bűncselekmény 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető – írta a főügyészség.

Címlapról ajánljuk

Varga Mihály jegybankelnök a palamentben: vagyonmentésre irányuló lépéseket tettünk

A Magyar Nemzeti Bank vagyonmentési programjának keretében már több mint 100 milliárd forint elvesztését sikerült megakadályozni – mondta Varga Mihály, a jegybank elnöke az MNB 2025-ös beszámolójának parlamenti vitájában.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×