Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács
Nyitókép: Pixabay

Sorra íratták ki a gyerekeket a diákokat büntetésből levetkőztető nyírmeggyesi tanár miatt

Az egyik kislánynak még régebben azért kellett levetkőznie alsóneműre, mert társaival futkározott az iskola aulájában.

Kiskorúak veszélyeztetése miatt eljárás indult a nyírmeggyesi általános iskolában tanító, a diákjait büntetésből levetkőzésre kényszerítő pedagógus ellen – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.

A nyomozás során eddig feltárt adatok alapján a tanár bűncselekménynek megfelelő fegyelmezési módszert alkalmazott az osztályában tanuló gyerekekkel szemben. A mátészalkai tankerülethez tartozó oktatási intézményben tanítói munkakört betöltő köznevelési foglalkoztatott a megalapozott gyanú szerint magatartásával a kiskorúak érzelmi és erkölcsi fejlődését is veszélyeztette.

A nyomozó hatóság kihallgatta a 44 éves nőt, aki panasszal élt. Az eljárás alatt a gyanúsított szabadlábon védekezhet.

Nemrég felháborodott nyírmeggyesi szülők fordultak az ATV Híradójához, amiért állításuk szerint az egyik tanár

büntetésből a táblához hívja, majd levetkőzteti a gyerekeket.

Van olyan diák, aki félve a megszégyenítéstől, már másik intézménybe jár. A módszer nyáron derült ki, a szülők jelentették az esetet az iskola vezetőségénél, viszont a pedagógus azóta is ott tanított.

Az RTL Híradója arról számolt be, hogy még régebben az iskola egyik kilencéves diáklányának azért kellett levetkőznie alsóneműre, mert társaival futkározott az aulában. A történteket nem merte elmondani otthon, mert szégyellte magát és félt. A szülők panaszt tettek az igazgatónál, augusztusban pedig rendkívüli szülői értekezletet is tartottak, amelyen az érintett tanárnő is jelen volt. Az egyik szülő visszaemlékezése szerint felháborodva elkezdte csapkodni az asztalt, és tagadta azt, amivel megvádolták, illetve kikérte magának, hogy értesítették az iskola igazgatóját. Az RTL információi szerint a botrány miatt a nyírmeggyesi iskolából az érintett kislánnyal együtt eddig már hatan íratták ki a gyermeküket.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Európa inkább klub, mint valódi unió – egyetlen döntő területen múlhat az EU gazdasági életképessége

Európa inkább klub, mint valódi unió – egyetlen döntő területen múlhat az EU gazdasági életképessége

Európa gazdasági problémája nem az, hogy összeomlóban van, hanem az, hogy termelékenység tekintetében már három évtizede egyre inkább lemarad az Egyesült Államoktól – állítja Philipp Carlsson-Szlezak, a Boston Consulting Group globális vezető közgazdásza. A Budapest Economic Forum 2026 konferencián tartott előadását követően a Portfoliónak adott interjújában arról beszélt, hogy az európai munkaerőpiacok szerepe a termelékenységi problémákban nem kap kellő figyelmet, figyelmeztetett arra, hogy több kormány fokozatosan elveszíti a gazdasági növekedés költségvetési eszközökkel történő ösztönzésének képességét, és hangsúlyozta: Európának végső soron sokkal mélyebb politikai integrációra lesz szüksége, ha vissza akarja szerezni gazdasági és geopolitikai súlyát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×