Infostart.hu
eur:
365.12
usd:
321.27
bux:
144268.98
2026. július 23. csütörtök Lenke

Iskolaőrök - már négy esetben volt erőszakos cselekmény

Egy 43 éves nő jogerősen 10 év 2 hónapot kapott emiatt Salgótarjánban. Már nem minden iskolaőr van a helyén.

Eddig négy esetben indult büntetőeljárás iskolaőröket érintő bántalmazás miatt - írta a Népszava pénteken az Országos Rendőr-főkapitányságtól (ORFK) kapott tájékoztatás alapján.

A lap emlékeztet, hogy múlt héten a Balassagyarmati Járásbíróság ítélt jogerősen egy év tíz hónap, két és fél évre felfüggesztett börtönbüntetésre egy 43 éves nőt, aki tavaly októberben rátámadt az iskolaőrre egy salgótarjáni iskolában.

A Népszava úgy tudja, egy intézményben azért indult belső vizsgálat, mert az iskolaőr túl agresszíven lépett fel egy diákkal szemben. Az ORFK megerősítette:

egy esetben valóban felmerült annak a gyanúja, hogy az iskolaőr hatáskörét túllépve intézkedett.

A körülményeket az illetékes rendőrkapitányság büntetőeljárás keretein belül vizsgálja.

Kitértek arra is, hogy a március 8-tól elrendelt távoktatás idejére az iskolaőrök egy részét átvezényelték a rendőrkapitányságokra, ahol bűnmegelőzési feladatokkal bízták meg őket, egyes iskolaőröket pedig másik oktatási intézménybe irányítottak. A szakképző intézményekben, az ott folyó gyakorlatok miatt az iskolaőrök szolgálatellátása a digitális oktatás ellenére is változatlan maradt. Március 8-ig 522 iskolaőr volt szolgálatban, tavaly szeptember óta a távoktatás elrendeléséig 323 alkalommal kellett intézkedniük, az esetek következtében 80 eljárás indult.

Címlapról ajánljuk
Jöhet benzináremelés, de ha nagy lesz a baj, a kormány beavatkozik – ígérte Magyar Péter

Jöhet benzináremelés, de ha nagy lesz a baj, a kormány beavatkozik – ígérte Magyar Péter

Magyarországon alacsonyabb ma az üzemanyagok ára a benzinkutakon, mint a környező országokban, és lényegesen alacsonyabb, mint az Orbán-kormány elmúlt négy évében átlagosan voltak – hangsúlyozta a miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón. Magyar Péter hozzátette: több tényező miatt emelkedik a nagykereskedelmi ár, és sokáig nem lesz tartható, hogy a kutakon ne legyen áremelkedés, de ha kell, a gazdasági miniszter beavatkozik majd.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: fontos bejelentéseket tett Magyar Péter, újabb visszaélési ügyekben indul eljárás

Tisza-kormány: fontos bejelentéseket tett Magyar Péter, újabb visszaélési ügyekben indul eljárás

Csütörtökön szóvivői tájékoztatót tartott a Tisza-kormány, amelyen Magyar Péter miniszterelnök is személyesen részt vesz. A kabinet több fontos bejelentést is tett, többek között a politikusok vállalati szerepvállalásáról és béréről, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörléséről, az azbesztkrízis kezeléséről, valamint a vagyonosodási vizsgálatokról és a költségvetési ügyekben tett újabb feljelentésekről. Eközben az NKA-ügyben őrizetbe vettek egy Fidesz-frakciós munkatársat, az akkumulátorgyárakban megszaporodtak a környezetvédelmi ellenőrzések, és Lázár János ellen tiltott pártfinanszírozás miatt büntetőeljárás indulhat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×