Infostart.hu
eur:
365.38
usd:
320.94
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Újabb fordulat a lúgos orvos ügyében

Hatályon kívül helyezte a Fővárosi Ítélőtábla határozatát és új másodfokú eljárást rendelt el a Kúria kedden annak az orvosnak az ügyében, akit azzal vádolnak, hogy 2013-ban bántalmazta, majd lúggal öntötte le volt barátnőjét.

Az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék 2016 tavaszán maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés miatt négy év börtönre ítélte a vádlottat, mellékbüntetésként pedig öt évre eltiltotta orvosi hivatása gyakorlásától. Idén márciusban a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla már a súlyosabban büntetendő életveszélyt okozó testi sértésnek minősítette a történteket, továbbá magánlaksértés és kifosztás miatt is bűnösnek mondta ki a vádlottat, ezért kilenc év szabadságvesztés ítélte, továbbá végleg eltiltotta foglalkozása gyakorlásától.

Az ügyészség további súlyosításért, a védelem megalapozatlanság miatt az ítélet hatályon kívül helyezéséért és új elsőfokú eljárás lefolytatásáért fellebbezett a Kúriához. Miután az első- és a másodfokú döntés között a bűnösség kérdésében is volt eltérés, lehetőség nyílt a Kúria harmadfokú eljárására, amely kedden új eljárásra utasította a Fővárosi Ítélőtáblát.

Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel zártak a vezető európai tőzsdék, miközben a magyar piac felülteljesített, elsősorban a Mol emelkedésének köszönhetően. Amerikában is esek a vezető részvényindexek. A tengerentúli részvénypiacokra az állampapírhozamok emelkedése nehezedik, miután a vártnál erősebb makrogazdasági adatok fokozták a további Fed-kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásokat. Európában az amerikai–kínai egyeztetések előtti kivárás és a közel-keleti fejlemények is meghatározták a kereskedés hangulatát. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×