Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Lekapcsolták az országos bűnbandát

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást rendelt el több rendbeli üzletszerűen elkövetett lopás vétség gyanúja miatt.

Szekszárdról, Dombóvárról és Paksról is érkezett bejelentés 2016 novemberében arról, hogy ismeretlen elkövetők több személygépkocsiról tulajdonítottak el katalizátort. A rendőrök azonosították a feltételezett elkövetőket, akik az ország egész területén azonos módszerrel követtek el katalizátor-lopásokat.

A Tolna megyei rendőrök, valamint a Készenléti Rendőrség munkatársai szombat hajnalban Budapesten tetten érték és elfogták a feltételezett elkövetőket, egy 26 éves szerb, valamint egy 27 éves szerb-horvát kettős állampolgárságú személyt. Az intézkedés során a rendőrök bűncselekményekből származó eszközöket, valamint egy eltulajdonított katalizátort is lefoglaltak. A nyomozók az elkövetőket gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során részleges beismerő vallomást tettek. 

A nyomozás adatai alapján a két férfi jelenleg

71 rendbeli bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható,

a bűncselekményekkel okozott kár mintegy 15 millió forint.

Mindkét férfit őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat. Az ügyben további eljárást a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le - közölte a police.hu.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×