Infostart.hu
eur:
363.12
usd:
325.74
bux:
143453.78
2026. november 9. hétfő Tivadar

Jogerősen hét és fél évre ítéltek egy szerb kábítószercsempészt Szegeden

Jogerősen hét és fél év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla kedden egy belgrádi férfit, aki 2013-ban fél kiló heroint próbált Magyarországon keresztül Ausztriába csempészni.

A táblabíróság különösen jelentős mennyiségű kábítószerre, az ország területére behozatallal elkövetett kábítószer birtoklásának bűntettében mondta ki bűnösnek a jelenleg 35 esztendős férfit, akit a szabadságvesztés mellett nyolc évre kiutasított Magyarország területéről.

A vádlott 2012 végén ismerkedett meg megbízójával, aki 2013 őszén arra kérte, hogy ezer euró fejében a szerb fővárosból vigyen Bécsbe általa gyógyszernek mondott csomagot. Azt állította, amennyiben út közben elfogják, és a nála lévő gyógyszert megtalálják, akkor legfeljebb pénzbüntetést kaphat.

A megbízó átadta a férfinak a láthatóan por alapú anyagokat tartalmazó csomagokat, majd megállapodtak, Bécsben a West Bahnhofnál találkoznak. A vádlott a szállításhoz kölcsönkérte édesanyja autóját, amelybe a hátsó ülés mögé elrejtette az öt, egyenként 20 és 50 deka közötti barna port tartalmazó zacskókat.

A vádlott 2013. november 25-én délelőtt jelentkezett belépésre Röszkénél, a határrendészek megtalálták a csomagokat. A legnagyobb, félkilós zacskóban heroin volt, ennek hatóanyag tartalma meghaladta a különösen jelentős mennyiség alsó határának másfélszeresét. A többi zacskóban koffein, illetve paracetamol volt, amellyel gyakran hígítják a heroint az utcai terjesztés előtt.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×