Infostart.hu
eur:
358.92
usd:
309.05
bux:
130632.44
2026. május 22. péntek Júlia, Rita

"Megvédjük a pécsieket" - megszólalt Páva Zsolt a Bándy Kata-ügyben

Pécs polgármestere a rendőrségi pszichológus meggyilkolása kapcsán hétfőn leszögezte: "a legszigorúbban fogunk fellépni azokkal szemben, akik veszélyeztetik polgáraink biztonságát".

Páva Zsolt (Fidesz) az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy szülőként, magánemberként és polgármesterként egyaránt mélységesen megrendítette a Pécsen történt kegyetlen bűncselekmény.

"Egy fiatal lány életének kioltása és az az embertelen, lelketlen, aljas magatartás, ahogyan elbántak vele felháborít, és rendkívül elszomorít" - tette hozzá.

A polgármester most, hogy közlése szerint "a rendőrség egyértelműen azonosítani tudta a tettest, illetve tetteseket, az igazságszolgáltatás pedig felelősségre vonja, és megbünteti az elkövetőket", minden tisztességes pécsi polgár nevében őszinte részvétét nyilvánította Bándy Kata családjának.

Páva Zsolt közleményében jelezte: az ügy részleteit nem ismeri, csak a sajtóból tudta nyomon követni a tragikus eseményeket, ezért részletes és személyes tájékoztatást kért az ügyben a városi rendőrkapitánytól.

Úgy gondolja, hogy "bár tudatos, előre megfontoltan elkövetett, szándékos bűncselekményről volt szó, mégis emiatt ma sok fiatal nem érzi magát biztonságban Pécsett. Attól félnek, hogy ilyen velük is megtörténhet".

A városvezető kiemelte: minden eszközzel megvédik a pécsieket, és a legszigorúbban fognak fellépni azokkal szemben, "akik veszélyeztetik a pécsi polgárok biztonságát, értékeit, akik képtelenek a normális, kulturált együttélésre és közösségi magatartásra" - zárul a közlemény.

A 25 éves rendőrségi pszichológus július 8-án, vasárnap hajnali két órakor egyedül, gyalog indult el egy sörözőtől, de az otthonába nem érkezett meg. A rendőrség július 10-én lakossági felhívásban tette közzé Bándy Kata eltűnését. A nő holttestét másnap, július 11-én délután találta meg egy férfi a pécsi Délibáb utcában, egy bokros területen.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn azt közölte: vasárnap elfogott, és őrizetbe vett egy 26 éves férfit, aki megalapozottan gyanúsítható Bándy Kata meggyilkolásával. A gyanúsítottat kihallgatták, beismerő vallomást tett.

Az MTI magát megnevezni nem kívánó rendőrségi forrásból hétfő kora hajnalban úgy értesült, több embert fogott el a rendőrség Bándy Kata meggyilkolása miatt.

Címlapról ajánljuk
Beneš-dekrétumok – Célt ért egy magyar földtulajdonos küzdelme

Beneš-dekrétumok – Célt ért egy magyar földtulajdonos küzdelme

A szlovák Alkotmánybíróság megsemmisítette a Legfelsőbb Bíróság korábbi döntését, és kimondta, hogy a magyar földtulajdonos alkotmányos panaszai jogosak voltak. A döntés értelmében ismét el kell ismerni Bositsék tulajdonjogát azokra a földterületekre, amelyeket az állam a Beneš-dekrétumokra hivatkozva próbált elkobozni.

Horn Gábor: most legalább akkora a feladat, mint 1990-ben, csak nincs annyi idő elvégezni

Nem kormányváltás, hanem rendszerváltás történt – így értékeli a Tisza Párt kétharmados győzelmét a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke. Horn Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt: még legalább egy hónap kell ahhoz, hogy kiderüljön, mi várható az új kormánytól.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×