Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső

Szeptemberben folytatódik a Budaházy-per

Szeptemberben feltehetően ismét zárt tárgyalással folytatódik a terrorcselekmény vádjával indult büntetőper Budaházy György és társai ellen a Fővárosi Bíróságon (FB), valószínűleg tanú lesz Toroczkai László is - mondta az elsőrendű vádlott védője.

Szikinger István ügyvéd elmondta: a pénteki zárt tárgyaláson folytatódott annak a tanúnak a meghallgatása, akit korábban az ügyben azzal gyanúsítottak, hogy a Budaházy vezette Hunnia Mozgalom "katonája" volt és társaival részt vett egyes merényletekben, de a bűnüldöző hatóságokkal való együttműködés miatt ellene megszüntették a nyomozást. Ez a tanúvallomás pénteken nem ért véget, így várhatóan zárt tárgyalással folytatódik a per az ítélkezési szünet után.

Az ügyészség kérésére várhatóan tanúként hallgatják majd meg Toroczkai Lászlót, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli vezetőjét is, ami az ügyvéd szerint azért különös, mert ezt a nyomozás során az ügyészség még nem tartotta indokoltnak. Ugyanakkor a védelem indítványára meghallgatnak majd egy olyan tanút is, aki a Magyarok Nyilai elnevezésű szervezetről adhat információkat, méghozzá az ügyvéd szerint egészen más jellegűeket, mint amelyekre a vádiratból következtetni lehet.

Címlapról ajánljuk
Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

A Margitszigeti Színház idén is változatos műsorral várja a nézőket a nyári szezonban. Mint az InfoRádió Aréna című műsorában Bán Teodóra ügyvezető igazgató elmondta, a közös állami-önkormányzati vezetés ennek az intézménynek megfelelő, de még azoknak is, akik kizárólag fővárosi fenntartásban működnek.

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×