Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső

Emberölési kísérlet miatt őrizetbe vettek egy férfit Sarkadon

Emberölési kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vettek egy sarkadi férfit - közölte a rendőrség.

A tájékoztatás szerint az egyik sarkadi szórakozóhely előtt kedd este "konfliktus alakult ki", amelynek nyomán a rendőrök egy embert emberölési kísérlet miatt vettek őrizetbe.

A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja az eset körülményeit, egyúttal kezdeményezi a gyanúsított előzetes letartóztatását - mondta Albert István, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A helyszínre érkező sarkadi rendőrök gyors reagálásának és szakszerű intézkedésének köszönhető, hogy a sértettnek nem keletkezett súlyosabb sérülése; a rendőrség az ügyben később ad bővebb tájékoztatást - tette hozzá a sajtószóvivő.

A Békés megyei online (BEOL) szemtanúkra hivatkozva szerdán azt írta, hogy előző nap legalább harminc-negyven ember verődött össze, többen hangoskodtak, dulakodtak és verekedtek a szórakozóhely előtt. A tulajdonos szerint vendégeit egy testvérpár molesztálta és zaklatta, egyikük nem akarta kifizetni italát. A szóváltás során végül a tulajdonost egyikük egy tőrrel hasba szúrta. A támadók rokonsága viszont azt állítja, hogy a kocsmáros támadt, s az utóbb őrizetbe vett ember csak védekezett.

Címlapról ajánljuk
Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

A Margitszigeti Színház idén is változatos műsorral várja a nézőket a nyári szezonban. Mint az InfoRádió Aréna című műsorában Bán Teodóra ügyvezető igazgató elmondta, a közös állami-önkormányzati vezetés ennek az intézménynek megfelelő, de még azoknak is, akik kizárólag fővárosi fenntartásban működnek.

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Megjött a figyelmeztetés Brüsszelből: drámai tempóban omlott össze a magyarok védőhálója

Megjött a figyelmeztetés Brüsszelből: drámai tempóban omlott össze a magyarok védőhálója

Az Európai Bizottság első uniós szegénységellenes stratégiája szerint 2025-ben 92,7 millió ember – köztük 19,3 millió gyermek – élt szegénység vagy társadalmi kirekesztés kockázatában az EU-ban, ami a teljes népesség 20,9 százaléka. A 2030-as célhoz, vagyis legalább 15 millió ember kiemeléshez a jelenlegi ütem nem elegendő: 2019 óta mindössze 3,5 milliós csökkenést mértek, a gyermekszegénységben pedig érdemi előrelépés sem történt. Magyarország munkaerőpiaci mutatói kedvezőek, ám a szociális transzferek szegénységcsökkentő hatása 2007 óta uniós összevetésben a legnagyobb mértékben gyengült. A Bizottság célzott beavatkozásokat sürget az energiaszegénység, a gyermektámogatások, a minimumjövedelmi rendszerek és az élelmiszerárak aránytalanul súlyos hatásainak kezelésére, hangsúlyozva, hogy a 2030-as cél csak mérhető és finanszírozott intézkedésekkel érhető el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×