Infostart.hu
eur:
386.38
usd:
329.84
bux:
0
2025. december 22. hétfő Zénó

Randalírozó fiatalokat állítottak elő a Nemzeti Sírkertből

Randalírozó fiatalokat állítottak elő a Nemzeti Sírkertből a rendőrök a Budapesti Temetkezési Intézet biztonsági őreinek jelzésére - közölte a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) szóvivője.

Szűcs Panni elmondta, négy fiatal kedd éjszaka mászott át a Kerepesi úti temető kerítésén, és a sírok között ittas állapotban kiabáltak, randalíroztak. Azt egyelőre nem tudni, okoztak-e kárt a sírokban - tette hozzá.

A temető biztonsági őreinek a sírkert elektronikus védelmi rendszere jelzett, ezért hívták ki éjszaka a rendőröket.

Az elfogott fiatalok azzal indokolták az éjszaki "temetőlátogatásukat", hogy a Nemzeti Sírkertben "egy kicsit borzongani" akartak.

A szóvivő az esetre utalva jelezte: a Nemzeti Sírkert nappal tart nyitva, ez alól csak a múzeumok éjszakája rendezvénysorozat a kivétel, amikor - június 25-én - éjjel ingyenes temetőlátogatáson vehetnek részt az érdeklődők.

Szűcs Panni elmondta azt is, fémtolvajokat fogtak a budapesti rendőrök a Nemzeti Sírkert szomszédságában álló, használaton kívüli raktárban.

A tolvajok a MÁV tulajdonában álló épület bádogtetejét bontották meg, amikor a temetőlátogatók és a sírkert biztonsági őrségének jelzésére a rendőrök elfogták őket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A csehek és a sorkatonaság, érdekes felmérés készült

A csehek és a sorkatonaság, érdekes felmérés készült

A csehek 53 százaléka egyetért az adminisztratív katonai nyilvántartás esetleges bevezetésével, míg egyharmaduk ellenzi azt – derül ki az NMS ügynökségnek a Cseh Rádió számára készített felméréséből. Az adminisztratív nyilvántartás a 18 és 60 év közötti cseh állampolgárokat érintené, akikre a hadkötelezettség vonatkozik.

Leszúrni a tűzijátékpálcát? Soha! – Életmentő tanácsok durrogtatás előtt

A szilveszteri tűzijátékozásnak számos veszélye lehet, ezért fontos, hogy mindenki alaposan olvassa el a használati utasításokat és csak engedéllyel rendelkező árusoktól vásároljon ilyen eszközöket – hangsúlyozta Luterán György, a Pirotechnikusok Érdekvédelmi Szövetségének elnökségi tagja. A szabályok szigorúak, területileg is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Elégedett a tárgyalásokkal Zelenszkij, Putyin távolabb tekintene a Donbasznál - Háborús híreink hétfőn

Elégedett a tárgyalásokkal Zelenszkij, Putyin távolabb tekintene a Donbasznál - Háborús híreink hétfőn

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint jól sikerültek a hétvégén Floridában lefutott ukrán-amerikai tárgyalások, míg a Kreml szerint az európai békejavaslatok csak rontanak a helyzeten. Az amerikai hírszerző ügynökségek közös nyilatkozata szerint Oroszország továbbra sem mondott le arról a céljáról, hogy egész Ukrajnát megszállja. A kijevi drónok ismét Lipeck katonai repülőterét támadták. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×