eur:
396.28
usd:
367.36
bux:
73550.81
2024. augusztus 1. csütörtök Boglárka

Nem hagyhatja el otthonát a kollégiumi emberölés gyanúsítottja

Lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el szombaton a Pesti Központi Kerületi Bíróság azzal a fiatalemberrel szemben, akit emberöléssel gyanúsítanak egy óbudai kollégiumban történt haláleset miatt.

A Fővárosi Bíróság honlapján olvasható közlemény szerint az emberölés bűntette miatt folyamatban lévő ügyben a bíróság szombaton rendelt el a gyanúsítottal szemben lakhelyelhagyási tilalmat azzal a kötelezettséggel, hogy Budapest közigazgatási területét engedély nélkül nem hagyhatja el, lakóhelyét nem változtathatja meg.

A kommüniké szerint a jogerősen elrendelt tilalom az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig tart.

Az MTI úgy tudja, hogy a tilalom elrendelése az óbudai kollégiumban csütörtökön hajnalban történt halálesettel van összefüggésben. A kollégiumban egy 22 éves fiatal nyolc métert zuhant és a helyszínen életét vesztette. A rendőrség egy fiatalembert emberölés gyanújával őrizetbe vett.

A helyszíni szemle és a tanúk eddigi beszámolói alapján összegyűjtött elsődleges információk szerint a Doberdó utcai kollégiumban hajnalig tartó rendezvény zajlott, mely után többen - köztük a későbbi áldozat - a kollégium lépcsőjén akartak feljutni a lakószobákhoz, a kollégisták azonban ezt megpróbálták megakadályozni.

A fiú átmászott a lépcső korlátján és a külső íven kísérelt meg feljutni az emeletre, kikerülve ezzel a rendezőket, emiatt szóváltásba keveredett a feljutást magakadályozni szándékozó fiatalemberrel.

A rendező azt próbálta meggátolni, hogy a fiatal átmásszon a korláton, eközben azonban a 22 éves fiú "egyelőre nem megnyugtatóan tisztázott körülmények között" nyolc métert zuhant és a helyszínen meghalt.

Címlapról ajánljuk
Vámos Petra: nem akarjuk, hogy ennek a kalandnak vége legyen

Vámos Petra: nem akarjuk, hogy ennek a kalandnak vége legyen

A spanyolok elleni sikerrel bejutott a negyeddöntőbe a női kézilabda-válogatott, vagyis eldőlt, hogy utazhat majd Lille-be. Vámos Petra, az ezúttal öt gólt szerző irányító azt mondta: most érzi, hogy a csapat megérkezett erre a szintre.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.08.02. péntek, 18:00
Nagy Sándor Gyula
Latin-Amerika kutató, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára
Csődbe ment Ukrajna, Kijev béketárgyalásokat akar - Híreink az ukrán frontról csütörtökön

Csődbe ment Ukrajna, Kijev béketárgyalásokat akar - Híreink az ukrán frontról csütörtökön

Megérkeztek az első F-16-os vadászbombázók Ukrajnába. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök törvényt írt alá, amely felhatalmazza Ukrajnát arra, hogy felfüggessze az államadósság finanszírozását, ezután Ukrajna technikai csődbe ment. Bejelentette azt is, hogy Ukrajna a novemberi békekonferenciára meg akarja hívni Oroszországot is. Toreck és Prokovszk felé is nyomulnak előre az orosz katonák. Hamarosan újabb Leopard 2-es harckocsik érkeznek Ukrajnába. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború csütörtöki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×