Infostart.hu
eur:
365.07
usd:
312.05
bux:
133872.25
2026. április 27. hétfő Zita

Új részletek a miskolci családi drámáról

Véletlenül sült el a pisztoly egy férfi kezében hétfő este Miskolcon, a golyó úgy megsebesítette az apa kilencéves kislányát, hogy a gyermek a kórházban belehalt sérülésébe - erősítette meg a rendőrség, miután a gyanúsítottat kihallgatták az esetről.

Janasóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a részleteket ismertetve elmondta: a férfi szomszédja hosszabb időre elutazott, értékesebb tárgyait összepakolta és azokat rábízta a gyanúsítottra, megőrzésre.

Hétfő este a férfi kíváncsiságból úgy határozott, hogy átnézi a nála hagyott szatyrokat. Az egyikben talált rá az igen kicsi, egy nagyobb tenyérben jószerivel észre sem vehető fegyverre, amelyet

addig forgatott, nézegetett, amíg az el nem sült. A golyó a kislányt találta el

- tette hozzá az alezredes.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint hétfő este a 112-es központi segélyhívó számon jelentette be egy miskolci nő, hogy a lakásukon a 9 éves lányukat az élettársa véletlenül meglőtte.

A járőrök és a mentőszolgálat munkatársai azonnal a helyszínre mentek, ahonnan az elsődleges ellátása után kórházba vitték a gyermeket, a kislány azonban olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy meghalt.

A nyomozók a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították az apát, akit gondatlanságból elkövetett emberölés vétség gyanúja miatt hallgatnak ki.

Címlapról ajánljuk
Törékeny a rendszer – számos oka van annak, hogy most gond van a kerozinnal

Törékeny a rendszer – számos oka van annak, hogy most gond van a kerozinnal

A modern világ egyik legbiztosabbnak hitt rendszere, a légi közlekedés, 2026-ra meglepően sérülékennyé vált Európában. Nem egy külső sokk, hanem egymásra rakódó politikai és gazdasági döntések vezettek oda, hogy egyes reptereken már az alapvető működés feltételei is hiányoznak. A kerozinhiány nem pusztán energiaellátási probléma, hanem egy mélyebb strukturális feszültség tünete. Egy olyan rendszeré, amelyet túl szűkre szabtak.
inforadio
ARÉNA
2026.04.27. hétfő, 18:00
Cseh Tibor András
a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke
Választás 2026: a hétvégén felgyorsultak az események, Kósa Lajos nem ül be a parlamentbe

Választás 2026: a hétvégén felgyorsultak az események, Kósa Lajos nem ül be a parlamentbe

Orbán Viktor bejelentette, hogy nem veszi fel parlamenti mandátumát, de a Fidesz elnöki posztját megtartaná a párt kongresszusának támogatásával. Hasonló bejelentés Kósa Lajos alelnöktől is érkezett az este. A parlamenti frakció vezetését Gulyás Gergely veszi át, miközben a KDNP-ben is "generációváltás" indult: Semjén Zsolt, Latorcai János és Soltész Miklós szintén nem ülnek be az Országgyűlésbe. Kiderült, hogy Orbán Anita a külügyminiszteri poszt mellett miniszterelnök-helyettesi szerepet is betölt. A héten már 12 miniszter neve is nyilvánosságra került Magyar Péter leendő kormányában.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×