Infostart.hu
eur:
354.26
usd:
309.85
bux:
141741.65
2026. július 2. csütörtök Ottó

Halálos lakástűz a fővárosban

Életét vesztette egy hetven év körüli nő Budapesten a XI. kerületben egy Baranyai utcai lakástűzben vasárnapra virradóra - közölte Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel hajnalban.

A lakás egy nyolc emeletes épület földszintjén található, a tűz és füst más lakókat, lakásokat nem veszélyeztetett.

A tájékoztatás szerint a füsttel telítődött lakásban az ágy és néhány berendezési tárgy égett. A fővárosi tűzoltók az nőt eszméleten állapotban hozták ki, ám nem sokkal később a mentők megállapították, hogy meghalt - mondta szóvivő.

A tüzet eloltották, és vizsgálják, hogy mi okozta.

Címlapról ajánljuk
Mintha sütőbe tették volna a gabonát: komoly terméskiesés fenyeget

Mintha sütőbe tették volna a gabonát: komoly terméskiesés fenyeget

Idén az aszályos időjárás miatt a megszokottnál hamarabb kezdődött meg az aratás. Gyenge lesz a hozam, ráadásul a termelőket a forint erősödése is sújtja – mondta az InfoRádióban Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke. Kukoricából feleannyit termelünk, mint korábban, búzaügyben kettészakadt az ország: az Alföldön durva, a Dunántúlon egész jó a helyzet. A repce az éghajlatváltozás miatt lassan kiszorul az Alföldről, de a Dunántúlon is drasztikusan csökkentették a növény területét.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×