Infostart.hu
eur:
365.41
usd:
316.57
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára

Pornófilmeket játszott újra lányával az amstetteni rém

Egy osztrák bulvárlap megszellőztette, hogyan kínozta Josef Fritzl saját lányát, aki 24 évig háza pincéjében kialakított cellában raboskodott.

Az alsó-ausztriai tartományi ügyészség több hónapos vizsgálat után csütörtökön vádat emelt Josef Fritzl ellen, aki 24 évig tartotta fogva lányát a házukban kialakított cellarendszerben, és hét gyermeket nemzett neki. A vádirat pontjai között szerepel az emberölés, nemi erőszak, vérfertőzés, súlyos kényszer alkalmazása, személyes szabadság korlátozása és rabszolgasorsban tartás.

A vádpontokon túl Ausztria vezető bulvárlapja ügyészségi forrásokra hivatkozva azt is megszellőztette, hogy a nyugalmazott mérnök milyen eszközökkel gyötörte lányát. A Krone Zeitung megírta, hogy Fritzl pornófilmek megnézésre kényszerítette Elisabethet, majd együtt újra el kellett "játszaniuk" a filmek egyes jeleneteit.

A lap információja szerint a 73 éves férfi naponta többször is szexre kényszerítette lányát, aki kezdetben még hevesen ellenállt, de később megtört, és reménytelen helyzete miatt feladta a harcot apjával szemben.

Elisabeth 7 gyereket szült Fritzlnek, aki a szülésekkor teljesen magára hagyta lányát. Csak pokrócot hagyott a cellában, hogy abba takarja az újszülöttet, és egy ollót adott a lánynak, hogy azzal vághassa el a köldökzsinórt. Az ablaktalan cellában nem volt friss levegő, fűtés vagy melegvíz.

Fritzlt nem véletlenül vádolják gyilkossággal: 1996. április 28-án jött világra Michael ikertestvérével együtt. Az ügyészeknek Elisabeth elmondta: apja annak ellenére nem akarta kórházba vinni a kicsit, hogy bekékült, alig kapott levegőt és duzzanatok jelentek meg a testén. A csecsemő pár nap múlva meghalt, Fritzl pedig elégette a holttestet, majd a kertben eltemette.

A cellában raboskodó családtagok többsége is megbetegedett, de Fritzl csak olyan alapvető gyógyszereket biztosított nekik, mint köhögés elleni szirup, orrcsepp vagy aszpirin.

A lap interjút is közöl Fritzl feleségének nővérével. A nő szerint testvére teljesen elidegenedett Elisabethtől és a gyerekektől, és már nincs is velük abban a kórházban, ahol a lányt és a gyerekeket kezelik.  Rosemarie Fritzl havi 700 eurós (közel 190 ezer forintos) állami segélyből és, és megváltoztatta nevét is, hogy elkerülje a sajtó zaklatását.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×