Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Perújítás Kaiser Ede ügyében

Perújítást rendelt el a móri mészárlás miatt két és fél éve kiszabott életfogytiglani börtönbüntetését töltő Kaiser Ede ügyében a Fővárosi Ítélőtábla.

A férfi ügyvédje elmondta: a döntést azzal indokolta a testület, hogy az újabb bizonyítékok szerint feltehetően nem Kaiser Ede követte el a bűncselekményt.

Dezső Antal emlékeztetett arra, hogy a móri bankrablás két új gyanúsítottját több mint egy évvel ezelőtt vették őrizetbe; egyikük azóta öngyilkos lett, míg W. Róbert ellen néhány hete vádat emeltek.

Az ügyvéd úgy fogalmazott: érthetetlen, miért várt eddig a perújítás elrendelésével a bíróság, hiszen a bizonyítékok túlnyomó részét egy évvel ezelőtt nyilvánosságra hozta a rendőrség.

2002 májusában az Erste Bank móri fiókjában 8 embert öltek meg a rablók, akik 7,3 millió forintot vittek el a pénzintézetből.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

A világon több olyan óriáshálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. Az általuk kínált előnyöket szinte természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen hatalmas infrastruktúra működik a háttérben. Ezeket tekintjük át ismeretterjesztő sorozatunkban. Az első rész a műholdas navigációs rendszerekről szólt, a második egy ennél sokkal ismertebb infrastruktúrát, az internethálózatot mutatta be, most pedig talán a legkevésbé láthatatlan rendszerrel, a villamosenergia-hálózattal foglalkozunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×