Infostart.hu
eur:
364.66
usd:
324.91
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Ötven évig élt együtt halott gyermeke maradványaival

Nagy-Britanniában egy asszony fél évszázadon át élt együtt halott gyermeke maradványaival. A nőnek egykori tánctanárával, egy házas emberrel volt viszonya, a kapcsolatból született a szerelemgyermek.

Gladys Mary Briggs 1957-ben adott életet házasságon kívül született gyermekének. A kicsi azonban meghalt, testét pedig az anya egy táskába tette, és ötven éven át tartotta a lakásában.

A ruhákba csavart maradványokat csak ebben az évben fedezték fel, amikor is az asszonyt rossz egészségi állapota miatt felkeresték a szociális munkások. Mindez még januárban történt, a nő pedig három hónappal később meghalt.

A fiú apja még mindig él, a 102 éves ember azonban semmit sem hajlandó mondani az esetről.

Lánya azonban a gyermek halának vizsgálata során elmondta: annak idején rájött, hogy apja és egykori táncpartnerének kapcsolatából egy gyermek is született, azaz hogy van egy féltestvére, és nagyon meg is rázta a hír. Azt hitte azonban, hogy a fiú nevelőszülőkhöz került.

Elmondta azt is: megpróbáltak kiszedni az apjából, vajon ő-e a halott gyermek apja, a férfi azonban nem volt hajlandó válaszolni.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×