eur:
397.26
usd:
356.34
bux:
73896.18
2024. szeptember 30. hétfő Jeromos

Erőszakban fogant Angelina Jolie lánya

Erőszakos közösülés során fogant meg az az etiópiai kislány, akit később örökbe fogadott Angelina Jolie. Erről a jelenleg kétéves Zahara vér szerinti anyja számolt be.

Az Etiópia déli részén élő Mentwabe Dawit könnyekkel küszködve mesélte el megerőszakolása történetét: 2004-ben egy építkezésről tartotta hazafelé Awasa városában, amikor a sötétben egy férfi kést rántott, befogta a száját, megerőszakolta, majd eltűnt.

A jelenleg 24 éves nő igyekezett titokban tartani a történteket, mert közösségében tabunak számított a nemi erőszak, de amikor elkezdett gömbölyödni a hasa, elmondta a történteket az anyjának, aki megértőnek bizonyult.

Mentwabe Dawit a család házában szülte meg a kislányt, akit Yemsrach-nak neveztek el, ami az ő nyelvükön jó hírt jelent. Nem sokkal később azonban már nem tudta táplálni a gyermekét, aki olyan gyengévé vált, hogy sírni sem volt ereje.

Mivel nem akarta látni gyermeke halálát, az anya elszökött hazulról. Mentwabe Dawit anyja hiába kereste lányát, ezért azt hitte, hogy meghalt, és örökbe fogadásra ajánlotta fel a kislányt, így került végül Angelina Jolie-hoz, aki Zaharára keresztelte át.

A gyermek vér szerinti anyja határozottan visszautasította azokat az újsághíreket, hogy a kislány nagyanyja bárkit is félrevezetett volna, és leszögezte: nem akarja visszaszerezni a gyermeket.

"A lányom nagyon szerencsés, hogy egy világszerte ismert nő fogadta örökbe, mindkettőjüknek a legjobbakat kívánom" - hangsúlyozta Mentwabe Dawit, aki bizonyítékképpen megcsókolta a hollywoodi színésznő fényképét.

Az illetékes etiópiai hatóság a múlt héten megerősítette, hogy az örökbefogadás jogszerű és visszafordíthatatlan.

Címlapról ajánljuk
Lázadnak a Kalózok, szakad a cseh kormánykoalíció

Lázadnak a Kalózok, szakad a cseh kormánykoalíció

A cseh kormánypártok között kialakult viták miatt a Kalózpárt kedden kilép a koalícióból – jelentette be a párt elnöke, Ivan Bartoš. Ezt a lépést követi majd a párt két – külügy- és jogalkotási – miniszterének lemondása.

Orbán Viktor: ha baj van, a magyarok példásan összefognak, ebből kéne valamit átmenteni a békeidőkre

A miniszterelnök beszéde nyitja meg az Országgyűlés őszi ülésszakát. Szólt az árvízi védekezésről, a gyermekeket érintő nyári intézkedésekről is. A gazdasági semlegesség politikáját kell felépíteni szerinte, nem szabad egyik blokk mögé sem beállni.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.01. kedd, 18:00
Csató Gábor
az Országos Mentőszolgálat főigazgatója
Csúfos véget ért Moszkva nagy ellentámadása, közben betörtek az oroszok az ukrán erődváros központjába – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Csúfos véget ért Moszkva nagy ellentámadása, közben betörtek az oroszok az ukrán erődváros központjába – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Az orosz-ukrán konfliktus újabb fordulatot vett a Kurszk megyében, ahol egy orosz ellentámadás kudarcba fulladt. Az események a közelmúltban ukrán kézre kerültek Plehovo falu környékén zajlottak - tudósított a Forbes. Eközben betörtek az orosz katonák Vuhledár központjába, egyre nagyobb területet uralnak a városon belül Putyin katonái – jelentette több orosz forrás. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×