Infostart.hu
eur:
364.31
usd:
324.71
bux:
145610.97
2026. november 5. csütörtök Imre

Pont kerülhet a rejtélyes gyilkossági ügy végére

Elképzelhető, hogy a brit detektívek végre pontot tudnak tenni egy 15 éve húzódó gyilkossági ügy végére. Az egykori modell, Rachel Nickell meggyilkolásával most egy másik ügy kapcsán már elítélt gyilkost vádoltak meg.

A hatóságok Robert Nappert, a 41 éves mentálisan beteg embert vádolják azzal a gyilkossággal, amelyet 1992-ben, az akkor 23 éves modell ellen követtek el. A férfit jelenleg egy speciálisan védett kórházban ápolják.

A 15 évvel ezelőtti gyilkosság az egyik legfelkavaróbb felderítetlen ügy a szigetországban.

Rachel Nickell kétéves kisfiával, Alexszel sétált London egyik déli negyedében, Wimbledonban, amikor megtámadták. A lányt megerőszakolták, majd 49 késszúrással meggyilkolták.

A férfit később egy másik nő és gyermeke meggyilkolása miatt ítélték el, büntetését egy elmegyógyintézetben tölti.

Azt a nőt húsz helyen szúrta meg a fején és a nyakán, és szintén megerőszakolta. A négyéves kislányt is szexuálisan bántalmazta.

A paranoid skizofréniában szenvedő Napperre három éve terelődött a gyanú a Nickell-eset kapcsán, amikor a nyomozók egy új eljárást alkalmaztak a gyilkosság felderítésében, amelynek során felhasználták azokat a DNS-mintákat, amelyeket a lány ruhájáról vettek.

Rachel Nickell fia, Alex jelenleg 18 éves, apjával él Franciaországban.

Címlapról ajánljuk
Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Összeomlott a dízelalku, jön a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlott a dízelalku, jön a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

A demokrata többségú Kongresszus Donald Trump elnök ellenállása mellett is újraindíthatja a fegyverszállítmányokat Ukrajnának. Alakul a Putyin-Trump-Hszi csúcstalálkozó, közben Amerika is tárgyal Ukrajnával és dolgoznak egy újfajta biztonsági rendszer kialakításán. A donyecki fronton a helyzet alig változott érdemben az elmúlt napokban, Harkivben Kupjanszkot, Zaporizzsjában Ternuvatyét szorongatják az oroszok. Az orosz-amerikai dízelalku összeomlott: az orosz szállítmányok nem kötnek ki Amerikában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború csütörtöki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×